Magyar gazdaság

Több mint 3 ezer milliárd forint EU-pénz jutott el eddig a pályázókhoz

Már több mint háromezer milliárd forint uniós támogatást fizettek ki a kedvezményezetteknek a 2007-2013-as költségvetési időszakban hazánk rendelkezésre álló 8200 milliárdos forrásból – mondta Csepreghy Nándor, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára a MAG – Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. ma kezdődött kétnapos nemzetközi konferenciáján, amelynek témája az uniós gazdaságfejlesztési operatív programok tervezése, megvalósítása.

Az újonnan, november 5-ei hatállyal kinevezett helyettes államtitkár a konferenciát megnyitó beszédében kiemelte: 8200 milliárdos keret 95 százalékát már meghirdették a pályázóknak.

„A hazai gazdaságfejlesztés szempontjából létfontosságúak az uniós források, miután minden 10 hazai állami és piaci alapú beruházásból kilencet EU-pénzből valósítanak meg Magyarországon. Ezért minden rendelkezésre álló eurócentet fel kell használnia az országnak, amihez a forráslehívás gyorsítására van szükség. Ezt segítheti elő az Európai Bizottság múlt heti döntése, amelynek értelmében 2013. január 1-jétől egyszerűbben lehet majd hozzájutni az uniós forrásokhoz” – emelte ki a helyettes államtitkár. Csepreghy Nándor elmondta: a következő, 2014-2020 közötti költségvetési időszak tervezése jelenleg zajlik, azonban azt már tudni lehet, hogy a kkv-k támogatása jelentős hangsúlyt kap majd.

A gazdaságfejlesztési operatív programok tervezésével, megvalósításával foglalkozó nemzetközi konferenciát nyolcadik alkalommal rendezi meg a MAG Zrt. az Bizottságának együttműködésével. Az immár hagyományosnak tekinthető, évente megrendezett konferencia célja az Európai Bizottság, az irányító hatóságok és a közreműködő szervezetek közötti tapasztalatok, pozitív gyakorlatok cseréje, valamint a kapcsolatépítés.

A konferenciára Lengyel-, Cseh-, Horvát-, és Németországból, Szlovákiából, Szerbiából, Romániából, Bulgáriából érkeznek előadók, hogy megosszák tapasztalataikat. A konferencia első napján nemzetközi előadók számolnak be az adott ország jelenlegi gazdaságfejlesztési programjának előrehaladásáról, a jelenlegi pénzügyi időszak utolsó évének eddigi eredményeiről, s tapasztalatot cserélnek az új programozási időszakra vonatkozóan. A második napon négy témában fejtik ki véleményüket a szekcióbeszélgetők: I: a következő programozási időszak: strukturális alapok 2013 után; II: a kutatás-fejlesztés szerepe a versenyképességi programokban; III: hogyan érhető el a biztonságos abszorpció: az európai uniós pályázati források hatékony felhasználásának lehetőségei; IV: változó auditrendszer.

forrás uniós Csepreghy Nándor EU-pénz
Kapcsolódó cikkek