Magyar gazdaság

Európa szétesésre figyelmeztet a francia elnök

Francois Hollande francia elnök szerint a megszorítás Európa széteséséhez és a populista mozgalmak megerősödéséhez vezethet.

"Kötelességemnek érzem az európai vezetőkkel közölni: a megszorítások folytatása azzal a kockázattal jár, hogy nem sikerül csökkenteni a deficitet, és azzal a bizonyossággal, hogy a kormányok népszerűtlenek lesznek, amit a populisták egy adott pillanatban ki fognak használni" - mondta az államfő a France 2 francia közszolgálati televízióban csütörtök este élőben sugárzott, több mint egyórás interjújában, amelyben a megválasztása óta eltelt tíz hónap gazdaságpolitikai intézkedéseit értékelte. 

Hozzátette: "az európai országoknak szigorúnak kell maradniuk (a költségvetés terén), ezt tökéletesen megértem, de nem folytathatják a megszorítást, mert az annyit jelent, Európa szétesésre van ítélve". 

Az európai gazdasági kérdéseket illetően Hollande azt mondta, hogy jelenleg "baráti feszültség" jellemzi a francia-német viszonyt. Ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy Párizsnak és Berlinnek "is az a kötelessége, hogy Európát előrevigye".

A francia elnök megerősítette, hogy Párizs nem fogja tudni teljesíteni azt a Brüsszelnek tett kötelezettségvállalását, amely szerint az államháztartási hiányt még az idén a GDP-arányos három százalék alá csökkenti. "Nem fogjuk elérni a három százalékot, mert ha erőltetnénk a menetet, akkor elvesztenénk annak a reményét, hogy visszatérhet a növekedés" - fogalmazott Hollande. 

Az elnök elmondta, hogy az évi egymillió euró feletti keresetekre tervezett 75 százalékos jövedelemadót végül a vállalatokon keresztül fogják az érintettek befizetni.

"Megtartom az ígéretemet" - hangsúlyozta az államfő a szupergazdagok megadóztatása kapcsán, amelyet eddig alkotmányossági problémák miatt nem tudott a kormány bevezetni. 

A szupergazdagok megadóztatása Francois Hollande elnökválasztási kampányának egyik legszimbolikusabb ígérete volt. Az évi egymillió euró feletti keresetekre vonatkozó 75 százalékos adót előíró törvényt azonban az alkotmánytanács decemberben megsemmisítette annak "elkobzó" jellege miatt, az államtanács pedig az egy héttel ezelőtti jelentésében azt javasolta a kormánynak, hogy ne próbálja meg új formában jövőre bevezetni az intézkedést.

Az államfő ezért úgy döntött: nem az érintett munkavállalók, hanem az őket foglalkoztató cégek fogják befizetni az államkasszába az egymillió eurónál többet kereső alkalmazottak után az egymillió feletti részre vonatkozó 75 százalékos adót. A jobboldali ellenzék többször is jelezte, hogy egy ilyen jellegű intézkedés a tehetősebbek adóemigrációját indítaná el.

Hollande arra is ígéretet tett, hogy a forgalmi adónak a versenyképességi paktum finanszírozása érdekében történt emelésén kívül nem lesz további adóemelés sem 2013-ban, sem 2014-ben. Hozzátette, hogy a közigazgatás számára szükséges beszerzéseket központosítani fogják, amivel kétmilliárd eurót takaríthat meg az állam.

"A vállalatok fogják megfizetni a több mint egymillió euró feletti jövedelmekre kirótt 75 százalékos adót" - közölte az államfő csütörtökön este a France 2 tévéadónak adott interjújában.

Hollande szerint a gazdagokat sújtó adót két évre irányozták elő és 2014-től lesz érvényben.
Az eddigi adatok szerint mintegy 1500 franciát érint, akik átlag 150 000 eurót fizetnek majd pótlólag az éves adóban.

A különadó kereken évente 210 millió euró bevételt kell, hogy hozzon a francia kincstárnak.

Jó tíz hónappal a hivatalba lépése után Hollande a közvélemény-kutatások mélypontján van. Honfitársainak 51 százaléka, azaz több mint a fele "rossz elnököt" lát benne. Csak 22 százaléka ad az államfőnek jó pontokat - tűnik ki a CSA intézet csütörtökön közzétett felméréséből.

MTI - Világgazdaság Online-->

Európa megszorítás hollande szétesés
Kapcsolódó cikkek