BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erre figyel ma a piac

•A Netflix is közzéteszi számait a folytatódó, harmadik negyedéves amerikai gyorsjelentési szezonban. Elemzők 1,75 milliárd dolláros bevétel mellett 0,08 dolláros részvényenkénti eredményre számítanak.

•A Bank of America is ma jelent a negyedéves adatairól, kora délután lesznek megismerhetők az új számok. A pénzintézet a harmadik negyedévben 20,85 milliárd dolláros profitról, illetve 0,33 dolláros részvényenkénti profitról számolhat be.

•Kínában a fogyasztói árak szeptemberi alakulását közlik. Az elemzői várakozások szerint az augusztusi 2 százalékos éves infláció 1,8 százalékra lassulhatott, ami továbbra is a monetáris lazítás irányába mutat.

•Az amerikai kiskereskedelmi eladások tovább emelkedhettek szeptemberben, köszönhetően az új autóértékesítések gyors emelkedésének. A piacon 0,2 százalékos bővülésre számítanak, hasonlóan az augusztusihoz.

•A Fed idén utolsó előtti alkalommal teszi közzé a tagbankjai által készített gazdasági helyzetértékelőjét, a Bézs-könyvet, amelyből kiderül, hogy a piaci szereplők hogyan látják az üzleti környezet alakulását.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.