BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Stabilan finanszírozzuk magunkat a bóvliban

„A piac nagyrészt azt gondolja, hogy most pénteken még nem minősíti fel Magyarországot a Moody’s. Erre nyáron vagy az év második felében kerülhet sor” – vélekedett Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő portfóliómenedzsere, aki szerint a piac 20-30 százalékos esélyt ad arra, hogy pénteken kiemelje az országot a bóvliból a Moody’s Investors Service. Szerinte ha megtörténik a felminősítés, akkor az rövid távon erősítheti a devizás kötvényeket, de nagy mozgás nem lesz a piacon.

A három nagy hitelminősítő 2011 végén, illetve 2012 elején vette ki Magyarországot a befektetésre ajánlott kategóriából, főként azért, mert kiszámíthatatlannak látták a gazdaságpolitikát, és romlottak a makrogazdasági mutatók. Utóbbi területen egyértelmű javulás figyelhető meg, ám az üzleti környezettel továbbra is gondjuk van a cégeknek, ami eddig megakadályozta a felminősítést.

„Már két kategóriával feljebb kellene lennie Magyarország adósbesorolásának” – mondta a Világgazdaságnak Suppan Gergely, a TakarékBank vezető közgazdásza, hozzátéve: ennek ellenére csak egyharmados esély van arra, hogy a Moody’s pénteken jobb minősítést ad a mostani Ba1-nél. „Mindig találnak kifogást, pedig minden a felminősítés mellett szól” – emelte ki.

Suppan szerint három év alatt 70 százalék alá süllyed Magyarország GDP-arányos államadóssága (tavaly 75,5 százalék volt), és a devizaadósság aránya már most is mérséklődik. „Kényelmesen tudjuk finanszírozni az adósságot hazai forrásból, amiben szerepe van a Magyar Nemzeti Bank önfinanszírozási programjának is, amely állampapírok vásárlására készteti a bankokat” – emelte ki a szakértő.

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető közgazdásza viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy nem csak a makroszámok fontosak, hiszen a „soft” tényezőkön is sok múlik. „A magyar kormánynak és a politikájának a megítélésétől függ, hogy mikor kerülünk ki a bóvliból” – mondta Török. Akár az Európai Unióval való együttműködésünket is vizsgálhatják a hitelminősítők – emelte ki –, ami most nem zökkenőmentes. A szakértő kicsit kevesebb, mint ötvenszázalékos esélyt ad arra, hogy a héten felminősítsenek. Fontos tényező a cégeknél a „good governance”, vagyis az, hogy a kormány megteremti-e a növekedés feltételeit. Török szerint mondhatja a Moody’s, hogy középtávon a magyar gazdaság növekedési képessége vissza fog esni a kormányzati politika miatt, de nagyon sok a bizonytalan tényező, és nagy a tévedés lehetősége.

Suppan viszont azt mondja, három éven belül A-val kezdődő hitelbesorolást kellene adniuk, mert az ország nettó hitelezővé válhat. Olyan országok számítanak nettó hitelezőnek, mint Csehország, Németország vagy Dánia. (Az „A” osztály négy kategóriával van feljebb a jelenlegi besorolásnál.) Suppan szerint ezt nem fogják meglépni a hitelminősítők, az azonban lehet, hogy még idén kikerülünk a bóvliból. A Fitch májusban Suppan szerint meglépi ezt, arra pedig 90 százalékos esélyt ad, hogy a Moody’s júliusban már a felminősítés mellett dönt. Ezzel egyetértett Török Zoltán is, aki szerint a Standard & Poor’s március 18-án esedékes felülvizsgálatánál még nagyon kicsi a felminősítés valószínűsége.

„Öt éve azért reszkettünk, hogy a külföldiek megvegyék a magyar állampapírokat, most viszont olyan stabil az adósság finanszírozása, mint még soha” – vélekedett Suppan Gergely.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.