BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Díjazta a legeket a BÉT

A Concorde lett a tavalyi év befektetési szolgáltatója, 2016 befektetési sztorija a Cig Pannónia. Az Erste három díjat zsebelt be.

A hazai tőkepiac szereplőinek legjobb teljesítményét értékelte a Budapesti Értéktőzsde péntek este a Tőzsdei Legek díjátadó gáláján. A tőzsdeüzemeltető – a Tőzsdei Tanácsadó Testület tagjaiból álló zsűri döntése alapján – tíz kategóriában díjazta a hazai tőkepiac szereplőit, a közel húszéves múltra visszatekintő BÉT Legek az idén megújult: ezúttal a teljes megelőző naptári év teljesítményeit értékelték. Az év legnagyobb forgalmú részvénykereskedő cége a Concorde Értékpapír Zrt. lett 1101 milliárd forintos forgalommal, második helyen a Wood & Company, a harmadikon pedig az Erste Befektetési Zrt. végzett. Utóbbi társaság három díjat is hazavihetett, az Erste kapta ugyanis az év legnagyobb forgalmú határidős BUX index kereskedő cégének, valamint a legnagyobb forgalmú határidős részvénykereskedőjének járó elismerést is. Az év befektetési szolgáltatója díj odaítélésénél a zsűri a forgalmi adatokon túl figyelembe vette a pályázónak a magyar tőkepiac érdekében kifejtett munkáját is, így e díjat a Concorde Értékpapír Zrt. nyerte el. Nem okozhatott nagy meglepetést, hogy az év új részvénykibocsátója a tavaly parkettre lépett Duna House Nyrt. lett, az év újkötvény-kibocsátója az Eximbank. A 2016-os évben a prémium részvénypiaci kategóriában a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. részvényei érték el a legjobb teljesítményt 48,97 százalékos árfolyam-emelkedéssel, így ez lett az év befektetési sztorija. A legnagyobb forgalmú határidős devizakereskedő cég a Raiffeisen Bank Zrt., az év adatszolgáltatója a Bloomberg L. P.

„Örömmel tölt el bennünket, hogy idén is nagy érdeklődés övezte a tőzsde hagyományos éves díját, és számos pályázat érkezett a BÉT Legekre. Ez a kiemelt figyelem és a díjátadó esemény támogatói köre kiválóan mutatja, hogy a tőkepiaci szereplők elkötelezettek a hazai tőzsde fejlesztése iránt, és komoly munkát fektettek már eddig is a piacépítésbe” – mondta a BÉT Legek díjainak átadásakor Végh Richárd. A BÉT vezérigazgatója kiemelte: a tőzsde tavaly hirdette meg 2016–2020-as ötéves stratégiáját, és már az első évben számos eredményt sikerült elérni. Az egyik legfontosabb ezek közül, hogy megtört egy hosszú ideje tartó trend, és hat vállalat jelent meg értékpapírjával a parketten – hangsúlyozta a vezérigazgató.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.