BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elkerülné a megabírságot a kormány

Az uniós forráselosztás informatikai rendszerében feltárt szabálytalanságok miatt 18 milliárd forintot követel vissza hazánktól az Európai Bizottság, nemzetközi példák alapján azonban a bírság 75 százalékát is elengedheti a testület. A kormány feljelentést tesz az ügyben.

Büntetőfeljelentés készül, annak függvénye az ügy folytatása, és az ezzel kapcsolatos döntések heteken belül megszületnek – közölte a Világgazdasággal a Miniszterelnökség sajtóirodája. Az ügy, amelyet az Európai Bizottság felgöngyölítene, hazánk 2004. májusi uniós csatlakozásánál is korábbra nyúlik vissza: a brüsszeli testület számos szabálytalanságot állapított meg az uniós pénzek pályáztatásának és szétosztásának kezelésére a Welt 2000 Kft. által létrehozott Egységes Monitoring Információs Rendszerrel (EMIR) kapcsolatban.

A cég még 2003-ban kapott megbízást az akkori Nemzeti Fejlesztési Terv és EU-támogatások Hivatalától az EMIR kialakítására. Az uniós intézmény nem ezt, hanem a Welttel 2007-ben, 2008-ban és 2009-ben kötött szerződéseket kifogásolja, amelyek hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzéssel juttatták újabb megbízáshoz a vállalatot a rendszer továbbfejlesztésére. Az Európai Bizottság azt is nehezményezte, hogy a magyar szervek az informatikai rendszer tulajdonjogát fokozatosan átadták a cégnek, így az például a forráskódoknak kizárólagos birtokosa lett. A súlyos rendellenességek miatt visszakövetelt 18 milliárd forintos támogatással kapcsolatban a Miniszterelnökség ismertette: más visegrádi országokban is volt ilyen vizsgálat. Van, ahol már lezárult, és 100 százalékos büntetés lett a vége, máshol még folyamatban van, és a korrekció mértékének 25 százalékra csökkentésén megy a jogi vita a tagország és Brüsszel között. A tárca szerint ez szemlélteti a lehetőségeket, de a tényállás persze minden országban más.

A 2007–2013-as uniós ciklus informatikai buktatói láttán a 2014–2020-as időszakra a kormány létrehozta a Fejlesztéspolitikai Adatbázis és Információs Rendszert (FAIR). Kérdésünkre a Miniszterelnökség közölte: a FAIR fejlesztési és üzemeltetési költsége mintegy kétharmada az EMIR-ének. Ezt viszonyíthatjuk a 18 milliárd forinthoz is, de a 24.hu szerint 2007 és 2015 között több mint 25 milliárd forintot költöttek az EMIR-re. A FAIR-t már nem a Welt 2000 Kft. hozta létre: a cég 2014 végén állami tulajdonba került, és át is nevezték Új Világ Nonprofit Kft.-re. A kancellária szerint a régi rendszerhez képest több technológiai és funkcionális változás van az újban. Például az EMIR csak Microsoft Windows operációs rendszerről volt elérhető távoli asztali technológiával, ezzel szemben a FAIR platform- és eszközfüggetlen, így akár egy androidos tabletről is be lehet adni pályázatot vagy elszámolást.

A Miniszterelnökség szerint az is elég fejfájást okozhatott az önkormányzatoknak és cégeknek, hogy az EMIR-ben minden egyes apró javítás vagy kiegészítés miatt újra le kellett tölteni az adott kitöltőprogramot, és azzal ismételten feldolgoztatni a pályázatot. A FAIR-nél viszont minden esetben naprakész alkalmazás segíti a munkát. A korábbi változatnál nagy rálátással kellett bírni a teljes pályáztatási folyamatra, az újnál viszont a rendszer folyamatában vezérli az ügyintézői munkavégzést, „csak” a saját feladatát kell jól ismernie a felhasználónak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.