BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kétmillió forint fölött egy hektár átlagára

Átlagosan 40 százalékos árnövekedést hozott a termőföldpiacon az állami földek értékesítése: az Erste Bank Agrár Kompetencia Központjának adatai szerint az országos átlag elérte az 1,4 millió forintot. Tolna és Hajdú-Bihar megyében kétmillió forint fölé emelkedett egy hektár termőföld átlagára – áll az Erste-kiadványban. Az elemzés szerint a tavaly októberben lezárt Földet a gazdáknak! program keretében a hazai szántóterület 4 százaléka, 203 ezer hektár került magántulajdonba, s az árverések összesen 270 milliárd forint árbevételt hoztak az államnak. (A program lezárásakor Font Sándor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke ennél valamivel kevesebb, 195 ezer hektár elárverezéséről számolt be.) A földprogram alaposan átírta a gazdálkodók pénzügyeit is: az Erste Bank becslései szerint az állami földek vásárlói mintegy 200 milliárd forinttal növelték az agrárgazdálkodók hitelállományát.

A termőföld felértékelődése mellett az is megfigyelhető, hogy a regionális eltérések kiugróan nagyok – jelezte Hollósi Dávid, az Agrár Kompetencia Központ vezetője. A 2015-ös átlagos 40 százalékos áremelkedéshez képest a legnagyobb árugrás Tolnában volt, ahol 92 százalékkal nőttek az árak, míg Pest megyében 65, Hajdú-Biharban pedig 62 százalékos volt a növekedés. A hagyományosan alacsony forgalmú Nógrádban 7, de a frekventáltabb földpiacú Fejér megyében is csak 17 százalékos volt az emelkedés.

Az Erste Bank szerint Tolnában tavaly 2,25 millió forintra nőtt egy hektár termőföld átlagára, Hajdú-Biharban pedig 2,1 millióra, s Győr-Moson-Sopron megye sincs sokkal ezek alatt a maga 1,93 millió forintos átlagárával. A legolcsóbban, hektáronként 700 ezer forintért Nógrád megyében lehet földhöz jutni, míg Borsod-Abaúj-Zemplénben 840 ezer forint az átlagos ár.

A földpiaci árnövekedés régóta tart, de a 2014-es földforgalmi törvény némileg megtörte az ütemét, és 2015-ben az FHB adatai szerint 10 százalék alá csökkent. A törvény bevezetése előtti néhány hónapban viszont megélénkült a forgalom, sokan tartottak a piac szűkülésétől, s pár hónap alatt 30-40 százalékkal emelkedett a jó minőségű szántók ára. A forgalomcsökkenés 2015-ben 54 százalékos volt, így a Földet a gazdáknak! program valódi pezsgést hozott. Ez idén várhatólag jelentősen mérséklődik, hisz az állam lezárta az árveréseket, és szokásos földeladásai a 3 hektár alatti területekre korlátozódnak. A Világgazdaságnak korábban nyilatkozó szakértők szerint a jó minőségű, egybefüggő nagyobb területekre ugyanakkor folyamatos a kereslet.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.