Magyar gazdaság

Jövőre a közfoglalkoztatás további csökkentését tervezi a kormány

A Belügyminisztérium legfrissebb adatai szerint áprilisban megtört a közmunkában részt vevők számának hónapok óta tartó csökkenése.

Áprilisban megtört a közmunkában részt vevők számának hónapok óta tartó csökkenése, a negyedik hónapban 104,1 ezren dolgoztak az állami foglalkoztatási programban, 1360-nal többen, mint márciusban, igaz, 41,3 ezerrel kevesebben, mint egy évvel korábban – derül ki a Belügyminisztérium legfrissebb adataiból. Az áprilisi létszámemelkedés a maga váratlanságával együtt vélhetően átmeneti megtorpanás – ugyanis márciusban indultak az éves országos programok, és a résztvevők cserélődése miatt emelkedhetett meg átmenetileg a létszám. A BM adatai szerint áprilisban 9224 új belépőt regisztráltak, ez 50 százalékos csökkenés az előző év áprilisához képest, ezzel szemben a kilépők száma 5994 volt, 42,9 százalékkal kevesebb, mint tavaly.

Fotó: Békés Megyei Hírlap / Imre György

A közfoglalkoztatottak által betöltött öt leggyakoribb munkakör között van az egyszerű szolgáltatás és szállítás (48,3 százalék), az egyszerű mezőgazdasági (9,8 százalék), az egyszerű építőipari (4,6 százalék), az egyéb takarító és kisegítő (4,4 százalék), valamint az intézményi takarító, kisegítő (3,2 százalék) munka. Nagyobb számban alkalmaznak közmunkásokat irodai adminisztrátornak is. A országosan egyre jobban lehatárolható tevékenység, mert három elmaradott megyéből, azaz Borsodból, Szabolcsból és Hevesből verbuválódik a startmunkában részt vevők fele.

A 2020-as költségvetési tervek is megerősítik, hogy a márciusi enyhe létszámemelkedés inkább csak átmeneti botlás, mert a terv indoklása szerint a kormány stratégiai célja a közmunkások számának további folyamatos csökkentése.

A teljes cikk a Világgazdaság csütörtöki számában olvasható

(Címlapkép forrása: MTI / Kovács Tamás)

közmunka munkaerőpiac közfoglalkoztatás statisztika
Kapcsolódó cikkek