Magyar gazdaság

Megdőlhet a tavalyi kerékpárvásárlási-rekord

Továbbra is nagy a kereslet a kerékpárok iránt, a gyártók már most kérik a jövő évre vonatkozó előrendeléseket. Mivel tavaly már az előrendelések során elfogytak a kerékpárok, így jelentős a túlrendelés, ami minden piaci szereplőnek nehézségeket okozhat.

Már több száz kerékpárt vásároltak meg idén az eMAG.hu-n, de kevesebbet, mint tavaly tavasszal, ami főként a változékony időjárásnak tudható be.

Idén a mountain bike-ok valamint a városi kerékpárok fogynak a legjobban, és a belépő árkategóriák a legnépszerűbbek, vagyis az 50-60 ezer forintos modellek

– közölte lapunk kérdésére a vállalat. Tavaly nagyjából 79 százalékkal nőtt az eladott kerékpárok mennyisége 2019-hez képest, és az eMAG Magyarország arra számít, hogy a múlt évi számokhoz képest idén megduplázódhatnak a kerékpár-eladások.

A Vaterán tavaly március 1. és április 19. között 556 kerékpárt adtak el a felhasználók az oldalon keresztül, idén ugyanebben az időszakban 573 darabot

– tudta meg a Világgazdaság.

Az online piactéren a legnépszerűbbek a gyermek kerékpárok, a második helyen pedig a mountain bike áll, és átlagosan hét nap alatt talál gazdára egy kerékpár, miközben naponta átlagosan 1400-en keresnek rá a kerékpár, bicikli szóra.

Az idén eladott kerékpárok 56 százaléka 10 és 30 ezer forint közötti árkategóriájú.

A Vatera 2020-hoz képest nem, de a járvány előtti időszakhoz képest növekedésre számít.

Nagy András, a Berguson Kft. ügyvezető igazgatója arról számolt be lapunknak, hogy tavaly márciusban a járvány hatására 30-40 százalékkal megugrott a kerékpárok iránti kereslet az előző év azonos időszakához képest, az idei márciusi és április első két hetének tapasztalatai szerint pedig további 15 százalékot nőtt a forgalom.

Fotó: Shutterstock

A járvány miatt megemelkedett kerékpározási kedv nyomán átalakult a piac: a novembertől februárig tartó időszak korábban általában veszteséges volt a kerékpárboltok számára, a legutóbbi téli szezon azonban nyereséges volt, amelyre valamelyest utalt, hogy a téli bringás ruhák iránt is nagy volt a kereslet tavaly ősszel. Nagy András elmondása szerint,

ha továbbra is ilyen magas lesz a kereslet, a tavalyihoz hasonló mértékű lehet a kerékpárhiány.

Az idei kerékpárosszezon előrendelését már tavaly nyáron kérték a gyártók, a kereskedők azonban akkor még bizonytalanok voltak az év második felének forgalmában, így 20-40 százalékkal megugrottak a megrendelések, és mivel túlrendelt a világ, a gyártók ezeknek csak egy részét tudja teljesíteni a gyárak időszakos leállása, valamint az alkatrész- és konténterhiány miatt.

A járvány előtt ősszel kérték a következő év tavaszára teljesítendő a rendeléseket a gyártók, ez azonban teljesen felborult,

a legtöbben már most várják a 2022-es – egyes gyártók a 2023-as – előrendeléseket.

A piac ilyen mértékű élénkülése financiális problémákat is eredményezhet, az előrendelések alkalmával ugyanis a kereskedők nagyjából a harmadát rendelik meg annak a mennyiségnek, amelyet az év során terveznek értékesíteni, a további kétharmadot az év során több részletben. Ez is megváltozott, mert

tavaly már az előrendelések során elfogytak a kerékpárok, és a kereskedők szempontjából az sem mellékes, hogy egyszerre kell megvenni a teljes évi készletet.

A Berguson vezetője szerint ez jelentős finanszírozási problémát jelent a szakmának, egyetlen erős év nem volt elég akkora profit kitermelésére, amely mindezt fedezheti, ahhoz azonban igen, hogy nagyobb hitelhez jussanak a kereskedők.

Van lehetőség halasztott fizetésre, faktorálásra, de önmagában a túlrendelés is nagy kockázat lehet.

Egyre népszerűbb a kerékpározás

A kerékpárok iránti kereslet növekedéséhez a Magyar Kerékpárosklub rendszeres népszerűsítő kampányai hozzájárulhatnak, ahogyan a Klíma- és természetvédelmi akcióterv elektromos kerékpárok vásárlását segítő pályázata is.

 

bicikli keresletnövekedés Berguson kerékpárpiac Vatera kerékpár eMag
Kapcsolódó cikkek