Augusztusban már megközelítette a 11 460 milliárd forintot a lakossági betétek állománya, ami amellett, hogy 14,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi mennyiséget, új rekord is – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból. A teljes megtakarítási állomány növekedéséhez mérten is igen gyors bővülés elsősorban a friss pénzek beáramlásának köszönhető: a jegybank adatai szerint

az idei év első nyolc hónapjában összességében 816,3 milliárd forintos pluszt mutatott a tranzakciók – tehát a friss betételhelyezések és kivétek – egyenlege, ami ugyan elmarad az egy évvel korábbi, bő 890 milliárdtól, de még így is igen figyelemreméltó eredmény.

Fotó: KALLUS GYÖRGY / VG

Az MNB statisztikái szerint ugyanakkor változatlanul a folyószámlabetétek okolhatók az állomány gyors növekedéséért. Ezek mennyisége az augusztusig számolt egy év alatt 18,5 százalékkal, 9016 milliárd forint fölé duzzadt: ekkora volumenre korábban szintén nem akadt példa. A lekötés nélküli számlapénzek átlagon felüli növekedése persze érthető: mind a forintban elhelyezett, mind a devizabetéteknél évek óta rendkívül alacsony szinten mozognak az elérhető éves kamatok.

A lekötött betéteknél viszont változatlanul tart az évek óta megfigyelhető csökkenő vagy stagnáló tendencia. Az éven belüli lejáratra lekötött lakossági betétek állománya például mindössze 0,3 százalékkal emelkedett éves összevetésben, így augusztus végén valamivel 1190 milliárd forint alatt alakult. A hosszú, de legfeljebb kétéves lejáratú lakossági betétek viszont szinte teljesen eltűntek a piacról: az augusztus végén kimutatott, 28,4 milliárd forintos állomány 15 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál. Lelassult a növekedés a két éven túli lejáratú konstrukcióknál is, az 1224,9 milliárd forintos, augusztusi állomány 2,9 százalékos bővülést tükröz. Figyelemre méltó azonban, hogy a devizabetétek állományánál rendkívül gyors, 21,3 százalékos éves bővülést mutatott ki az állományban az MNB, ami közel 1730 milliárd forintnak megfelelő augusztusi állománnyal párosult.

A folyószámlabetétek dominanciája miatt egyre inkább átalakul a lakosság betéti portfóliójának összetétele is. A látra szóló és folyószámlabetétek részesedése már 78,7 százalékot ért el augusztusban, miközben egy évvel korábban még alulról súrolta a 76-ot. Az éven belüli futamidőre lekötött betétek súlya viszont már csak valamivel 10 százalék felett mozog, és a két éven túli lejáratúaké is 11,9-ről 10,7-re olvadt egy év alatt. A devizabetéteknek a teljes állományban képviselt aránya viszont 14,2-ről 15,1 százalékra ugrott egy év alatt.