Két hét múlva érkezik meg a kiemelt összegű novemberi az arra jogosultak számára. Mint ismert: az idei novemberi nyugdíj több szempontból is rendkívüli lesz, hiszen egyrészt a törvény bevezetése óta a legmagasabb, a maximális nyugdíjprémiumot fizeti ki az állam minden nyugdíjasnak. 

Még azoknak is, akik erre amúgy nem lettek volna jogosultak első körben. Orbán Viktor miniszterelnök korábbi rádióinterjújában azt mondta, nagyjából 435 ezer ember nem kapta volna meg a maximális prémiumot. Emiatt rendeletmódosításra is szükség volt. 

A maximális 80 ezer forint. Az összeg számítása a GDP-növekedéshez van kötve, így miután 2021-ben kiugróan jól teljesít a koronavírus-járvány után a gazdaság, emiatt képes az állam kifizetni ezt az összeget, amely a költségvetésnek nagyjából 200 milliárd forintot jelent. 

Fotó: Illyés Csaba

Ezenfelül érkezik még a magas miatt járó nyugdíj-kompenzáció is, amely egy összegben, a novemberi nyugdíjjal kerül a számlákra. 

Egy átlagnyugdíjas, aki 150 000 forintot kapott októberben, novemberben 151 800 forintos nyugdíjat kap, plusz az első tíz hónapra járó kompenzációt, azaz az ő esetében 18 450 forintot, valamint az egységesen járó, 80 000 forintos nyugdíjprémiumot. Így összesen novemberben 250 250 forintot kapnak készhez

mondta korábban a VG-nek Farkas András nyugdíjszakértő.

A teljes összeg, vagyis egy átlagnyugdíjas számára 100 ezer forinttal nagyobb nyugdíj várhatóan két hét múlva, november 12-én érkezik meg a bankszámlákra, illetve azoknak a nyugdíjasoknak, akiknek nincs folyószámlájuk, a postás is ebben az időszakban viszi ki a nyugdíjakat. 

A novemberi nyugdíj után a decemberi is valamennyivel magasabb lesz a korábbi havi juttatásoknál, egy átlagnyugdíjas esetében körülbelül kétezer forinttal, jövőre pedig egyrészt januártól megemelik 3 százalékkal ismét a nyugdíjakat (ez további körülbelül 4500 forintos emelés az átlagnyugdíj esetében). 

Februárban pedig érkezik a 13. havi nyugdíj visszaépítésének következő szakasza, azaz néhány hónap alatt több tízezer forintnyi plusznyugdíjat kap minden érintett.