Hosszas vita után a kormányzat és a főváros is szignózta a budapesti közösségi közlekedés állami támogatásáról szóló szerződéstervezetet. Erre azt követően került sor, hogy Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hétfőn tárgyalt Karácsony Gergely főpolgármesterrel. Így elhárult annak az adminisztratív akadálya, hogy a központi költségvetés folyósítsa Budapestnek a 12 milliárd forintos éves hozzájárulását a tömegközlekedés működtetéséhez. Ennek pontos dátuma egyelőre nem ismert, korábban az Innovációs és Technológia Minisztérium (ITM) úgy fogalmazott, hogy a támogatási szerződés aláírása után a megállapodásban foglaltak szerint gondoskodik a kifizetésről is. Karácsony Gergely az egyeztetést követően azt mondta, hogy reméli, az összeg még az idén megérkezik. A működés támogatására fordítható költségvetési forrás felhasználásának törvényi határideje egyébként 2021. december 31. A vonatkozó jogszabály a támogatási szerződés megkötésére nem rögzít határidőt.

Fotó: Kovács Tamás / MTI

A főpolgármester szerint a megállapodással biztosított a budapesti közösségi közlekedés stabil működése. Ugyanakkor arról is beszélt, hogy a fővárosi közlekedésszervező társaság, a BKK jelenleg folyószámlahitelből végzi a tevékenységét, és amennyiben az állami pénz megérkezik még ebben az évben a számlájára, akkor nem lesz adóssága az év végén. Megjegyezte azt is, hogy a korábbi években már a novemberi közgyűlés el tudta fogadni a támogatási szerződést azt követően, hogy szeptember–októberben elindult a megállapodás előkészítése, és nem volt arra szükség, hogy személyesen járjon el az ügyben.

Az ITM viszont már a nyár végén figyelmeztetett, hogy a 12 milliárd átutalásának az a feltétele, hogy a főváros hajlandó legyen megfizetni az agglomerációs személyszállítási közszolgáltatások finanszírozásából rá jutó részt. Ez 2016 óta változatlan, évi körülbelül hatmilliárd forint, amelyet viszont 2020-tól emelni kellett volna, a VG értesülése szerint 8-8,5 milliárdra. Erről azonban eddig nem sikerült egyezségre jutni. Érdeklődésünkre, hogy a kérdésben történt-e előrelépés, az ITM nem reagált. Karácsony Gergely mindenesetre azt hangsúlyozta, hogy teljes félreértés, hogy az agglomerációs közlekedésről szóló megállapodásnak köze volna a fővárosi közösségi közlekedés állami támogatásához.

Frissítés:

Már tegnap megkapta a főváros a közlekedési támogatást

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a korábbi ígéretnek megfelelően a támogatási szerződés véglegesítése után haladéktalanul, még hétfőn kifizette a 12 milliárd forintos éves költségvetési támogatást a Fővárosi Önkormányzatnak.