Jócskán elmaradt a múlt heti mennyiségtől az Magyar Nemzeti Bank (MNB) egyhetes forinttenderén benyújtott állomány mennyisége, de még így is óriási összeget nyújtottak be a pénzintézetek a jegybankhoz az év utolsó tenderén. 

Ezúttal 6314 milliárd forintnyi összegben fogadott be ajánlatot a jegybank. 

A jegybank csütörtök reggel hirdette ki, hogy 20 bázisponttal, 3,8 százalékra emelte az egyhetes betét kamatát, amely több mint egy hónapja, az alapkamattól való elválása óta lett az effektív kamat Magyarországon. 

Fotó: Shutterstock

Múlt héten jóval nagyobb összeget, 7508 milliárd forintnyi ajánlatot nyújtottak be a bankok, az előtte lévő két hétben mindig átlépték a 8 ezer milliárdot is. 

Utoljára októberben járt ekörül a benyújtott ajánlat mennyisége, amikor még csak 1,65 százalékos volt az egyhetes betét kamata. A jegybank a korábbi szokásaihoz megfelelően a teljes benyújtott mennyiséget elfogadta a tenderen.