Ugyan nem zárult le a háború, és egyre súlyosabb katonai cselekmények zajlanak, de már az is megvan, kit szemelt ki Vlagyimir Putyin orosz elnök Ukrajna élére, amennyiben sikerül elmozdítani tisztségéből Zelenszkij jelenlegi államfőt.

Meg nem erősített hírek szerint ugyanis visszatérhet Ukrajna élére Viktor Janukovics korábbi elnök, aki jelenleg Minszkben tartózkodik, legalábbis az Ukrajinszka Pravda forrásai erre utalnak.

Viktor Janukovics volt ukrán elnök Vlagyimir Putyin (j) orosz elnökre kacsint a moszkvai Kremlben tartott aláírási ceremónián 2013. december 17-én Fotó: ALEXANDER NEMENOV, Europress/AFP

2014-es lemondása óta az exállamfő Oroszországban tartózkodott, tehát Putyin azóta sem engedte el a kezét.

Saját magát tartotta Ukrajna törvényes elnökének

A 2010. évi elnökválasztással ért fel a legmagasabb pozícióba, a második fordulóban Julija Timosenkót Janukovics mindössze 3 százalékkal győzte le. Politikai ellenfelével hamar leszámolt, 2011-ben börtönbe juttatta egy állítólagosan szabálytalan és kárt okozó gázszerződés miatt. 

Kormányellenes tüntető fekszik Viktor Janukovics ukrán államfő Kijev megyei, mezsigorjei rezidenciájának egyik fürdőkádjában 2014. február 22-én Fotó: Szerhij Dolzsenko / MTI/EPA

Bukását azonban az Európai Unióval kötendő társulási szerződés alá nem írása indította el 2013 novemberében, miután országszerte tömegtüntetések kezdődtek, legfőképp Kijevben. 

A Majdan téri demonstrációk véres fordulatot vettek, amikor fekete ruhás mesterlövészek a tömegbe lőttek. 

Janukovicsot az ukrán parlament végül 2014. február 22-i ülésén a jelen lévő 334 képviselőből 328 támogató szavazattal felmentette az elnöki tisztségéből. Pár nappal később már Oroszországból jelentkezett, ahol egy sajtótájékoztatón kijelentette, továbbra is magát tartja Ukrajna törvényes elnökének. Ezzel viszont az ukrán szavazók nem értettek egyet: előbb Petro Porosenkót, majd 2019-ben a jelenlegi elnököt, Volodomir Zelenszkijt választották meg államfőnek. 

Elmozdítása után ikonikus pillanat volt, amikor tüntetők és helyi lakosok felkeresték Janukovics hátrahagyott ingatlanjait, ahol mérhetetlen luxussal találkoztak, a volt elnök hatalmas birtokán több rezidencia helyezkedett el. Becslések szerint a 2 milliárd dollárt is elérte a palota és a körülötte fekvő 140 hektáros park értéke.

2019-ben távollétében hazaárulás vádjával 13 éves börtönbüntetésre ítélték Ukrajnában.

Látogatók Viktor Janukovics megbuktatott ukrán elnök Kijev melletti, Mezsihirja nevű rezidenciájánál, Novi Petrivciben 2014. február 23-án Fotó: Beliczay László / MTI