Magyar gazdaság

Bejelentették a gáz és az áram lakossági piaci árát, alacsonyabb lesz a világpiacinál

A földgáz lakossági piaci ára – a kedvezményes, rezsicsökkentett ár fölött – 747 forint lesz köbméterenként, az áramé 70,1 forint kilowattóránként – jelentette be Németh Szilárd rezsicsökkentési kormánybiztos az M1-en élőben közvetített nyilatkozatában csütörtök reggel. A bejelentés után azonnal meg is jelentek a rendeletek a Magyar Közlönyben. Ezek alapján leghamarabb az év végén vizsgálják felül az új szabályokat, azt követően pedig negyedévente. Az is kiderült, hogy az elszámolás naparányos lesz.


Augusztus elsejétől a földgáz kedvezményes tarifája évi 1729 köbméter – azaz havi 144 köbméter – fogyasztás alatt rezsicsökkentett áron mindenkinek 102 forint, afölött 747. A villany esetében évi 2523 kilowattóra – vagyis havi 210 kilowattóra – fogyasztásig 36 forint, fölötte 70,1 forint lesz a díj. A lakossági a versenypiacinál jóval alacsonyabb – mondta Németh Szilárd –, hiszen az áram versenypiaci tarifája 268,9 forint kilowattóránként, a gázé 1020 forint köbméterenként.
Az éjszakai áram esetében a kedvezményes határig a díj 23,1 forint lesz kilowattóránként, efölött 62,9 forint.
A hőszivattyús háztartásokról a rendelet nem szól, esetükben az eredetileg meghatározott, korlátlan fogyasztásig fennáll a szivattyú működtetési tarifája.
Megerősítette továbbá, hogy

a gázfogyasztásnál megmarad a nagycsaládos kedvezmény. háromgyermekes családnál 600 köbméterrel emelkedik meg a kedvezményes ár fogyasztási határa, és minden egyes gyermek utáni további 300 köbméter jár.

Azok a központi fűtéses társasházak is kedvezményben részesülnek, ahol csak egy gázmérő van. Így például – ha nyilatkozik a társasház a szolgáltatónál – egy hatvan albetétes közösség esetében a kedvezmény hatvanszorosára nő.

A kormánybiztos kifejtette: az Európában kialakult brutális miatt elszabadultak az árak, a földgázé a tavalyihoz képest hatszorosára, a kőolajé ötszörösére nőtt a piacokon. Sőt, ma már azon kell gondolkodni, lesz-e egyáltalán gáz és kőolaj ősszel és télen Európában – tette hozzá, emlékeztetve, hogy a kabinet ezért energia-veszélyhelyzetet hirdetett, és intézkedési tervről döntött.
 

NÉMETH Szilárd, Budapest, 2022. július 13.Németh Szilárd, a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Karmelita kolostorban 2022. július 13-án.MTI/Kovács Tamás
Fotó: Kovács Tamás / MTI

A rezsicsökkentést az eddigi állapotában a jelen háborús körülmények között nem lehet úgy fenntartani, hogy mindenki korlátlanul fogyasszon és rezsicsökkentett áron kapja a gázt és az áramot. De természetesen az elszabadult árakat sem lehet teljesen a magyar lakosságra szabadítani, mert az elviselhetetlen lenne – fogalmazott Németh Szilárd, így magyarázva a mostani döntéseket.

A rezsicsökkentés, mint egész Európában egyedülálló intézmény, amely védi a magyar családokat az energiaválságtól, a jövőben is fennmarad – jelentette ki a politikus.

A kormánybiztos bejelentése után azonnal meg is jelentek a kabinet és az energiahivatal rendeletei a Magyar Közlönyben.

A jogszabályok szerint:

  • A  kormány a rendelkezéseket negyedévente felülvizsgálja. Az  első felülvizsgálat időpontja 2022. december 30.
  • A B GEO nevű árszabást – azaz a hőszivattyúk működtetésének kedvező tarifáját – nem érinti a rendelet.
  • A lakossági fogyasztó által, fűtési idényben igénybe vett H árszabásra, továbbá fűtési idényben H árszabással elszámolt villamosenergia-mennyiséget a rendelet alkalmazása során szintén nem kell figyelembe venni.
  • 2022. december 31. után az energiahivatal a lakossági piaci árat negyedévre az egyetemes szolgáltató adott negyedévet 10 nappal megelőzően tett adatszolgáltatása alapján, annak megtételét követő legfeljebb 6 munkanapon belül határozza meg.
  • A társasházaknak, lakásszövetkezeteknek augusztus 15-ig kell nyilatkozniuk a kedvezményes ár igénybevételéhez arról, hány lakás van az épületben.
  • A rendelet kimondja továbbá: a lakossági fogyasztók a kedvezményes mennyiségeket időarányosan jogosultak igénybe venni. Ennek érdekében a szolgáltató naparányos elszámolást alkalmaz, amelynek alapján a felhasználó számára kiállított számlában a kedvezményes mennyiség 1/365-öd részének és a számlázási időszak napjainak szorzatát érvényesíti. Az e feletti rész számlázása történik lakossági piaci áron vagy versenypiaci költségeket tükröző áron. „Földgázfelhasználói adatszolgáltatáson vagy elosztói leolvasáson, leolvasást helyettesítő becslésen alapuló számlázása, valamint az  azonos mennyiségről kiállított részszámlákon kívüli egyéb részszámlák esetén az  egyetemes szolgáltató üzletszabályzatában rögzített fogyasztási jelleggörbe alapú kedvezmény meghatározást kell alkalmazni” – rögzítették.

Rezsidíjak: a háztartások többsége az átlagfogyasztók közé tartozik

Mivel a háztartások többsége az átlagfogyasztók közé tartozik, őket nem érintik a rezsicsökkentéssel kapcsolatos változások – erről beszélt Hortay Olivér, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője a VG-nek.

 

villamos energia piaci ár gáz ára Németh Szilárd rezsicsökkentés földgáz áram ára
Kapcsolódó cikkek