Szeptembertől emelkedik a katonák illetménye, a növekedés átlagosan 26 százalékot jelent, de állománykategóriánként eltérő – mondta a honvédelmi miniszter a közösségi oldalán csütörtökön közzétett videóüzenetében.

Rear View Of Army Solider In Front Of Hungarian Parliament Building
Fotó: Ákos Nagy-Huszein / EyeEm

Szalay-Bobrovniczky Kristóf emlékeztetett arra, hogy a kormány egy kiemelt mértékű illetményemelésről hozott határozatot. A megemelt összeget két lépcsőben, először ez év szeptemberétől, majd 2024 januárjától utalják a katonáknak. Hozzátette, hogy

szeptember első napjával indul az az időszak, amikortól már a kiemelt illetményt kapják.

A miniszter kiemelte, hogy készenlétfokozást rendelt el, és kompenzálni kell a megnövekedett terheket, amit a változó biztonsági környezet jelent, továbbá emelni szükséges a katonák megbecsültségét.

Az illetményemelés jelentős mértékű, átlagosan is 26 százalékot jelent, de állománykategóriánként eltérő.

A békéhez erő kell, a munkát folytatjuk

– mondta videóüzenetében a tárcavezető.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf videóüzenetéhez azt írta: az érettségit nem szerzett közkatona eddig 280 ezer forintot keresett, ez most 400 ezerre nő, az érettségizett illetménye pedig 323 ezerről 415 ezerre emelkedik. Altiszti állományban egy őrmester kicsivel több mint 421 ezer forintot vihetett eddig haza, ez most 533 ezer lesz– tette hozzá.

Kiemelte, hogy

a kezdő hadnagyok fizetése 468 ezerről 585 ezer forintra nő.