Mélységes megdöbbenést okozott a szektorban Gulyás Gergely bejelentése a Kormányinfón a szaldó elszámolás megszüntetéséről, amit korábban teljesen ellentétes folyamatok előztek meg – mondta a VG-nek Kiss Ernő, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke.

Male,Team,Workers,Installing,Stand-alone,Solar,Photovoltaic,Panel,System,Using,
Fotó: Shutterstock

Mennyivel drágul a napelem-telepítés?

A szakember hangsúlyozta, az időrend eddig is úgy működött, hogy a szakemberek benyújtották az engedélyre vonatkozó igényt a szolgáltatónak, amely megvizsgálta azt a hálózati szakaszt, hogy van-e lehetőség a napelem telepítésére. A háztartások többsége esetén pozitív volt a válasz, kevés százalékában kaptak olyan reakciót, hogy 2-3 év múlva ér el odáig a fejlesztés, hogy alkalmas legyen a beruházásra.

 

Kiss Ernő kijelentette, a legfrissebb kormánydöntés a háztartások számára minimum 200 ezer forintos többletköltséget jelent, de ennél nagyobb baj, hogy a lakossági felhasználók számára a napelemes rendszer telepítését értelmetlenné tette.

 

VG-exkluzív: Palkovics László szerint a napelemes döntésnek nem lesznek kárvallottjai

A technológiai és ipari miniszter érdeklődésünkre azt mondta, nem állnak le a magyar hálózat fejlesztésével, és egy éven belül megoldódhat a mostani probléma.

Mi történik a betáplálási kötelezettség megszűnésével?

A szakember arról beszélt, hogy az átlagos fogyasztó és a napelemrendszer napi ciklusa különböző, hiszen a technológia értelemszerűen nappal termel áramot, amelyre viszont inkább az esti időszakban van szükség. Az akkumulátoros energiahordozó részben jelent csak megoldást, egy főzésre, a mosogatógép használatára elegendő lehet, ám az elektromos alapú, például hőszivattyús hűtésre-fűtésre vagy az autó töltésére alkalmatlan. Olyan megoldás pedig jelenleg nem létezik, hogy a nyáron megtermelt villamos energiából télre hőenergia legyen.

 

Azoknál, akik hatósági vagy emelt, de még mindig támogatott áron kapják a villamos energiát, az eddigi megtérülési idő a duplájára nőhet. A következménye? Nem lesz értelme napelemet használni

 

– közölte Kiss Ernő. 

Hogyan érinti a zöldátállást?

Megjegyezte, a piaci áron kilowattóránként 3-400 forintért szerződést kötők esetén még mindig viszonylag rövid, 1-2 év a megtérülési idő, ám a lakosság évi 2523 kilowattóra – vagyis havi 210 kilowattóra – fogyasztásig 36, fölötte a szintén messze nem piaci árnak számító 70,1 forintot fizet, tehát

 

a napelemrendszer kiépítésének a megtérülési ideje 20 évre is elnyúlhat.

 

„A zöldátállást megállítja ez a döntés, hatalmas visszalépést jelent. A fogyasztók közül senki nem jár jól, a Mavir és az áramszolgáltatók viszont igen, mivel a bevételeik jelentősen nőhetnek” – mondta Kiss Ernő. Hozzátette, az építendő gázturbinás erőművek is profitálhatnak a változásból, ám ezek a világ legdrágább áramtermelői.

Felbolydult a napelemes szakma, kapkodják a fejüket a piaci szereplők a váratlan bejelentés után

Egyelőre a napelempiac sem tért magához a legfrissebb kormánydöntést követően, mindenki a részletszabályokra vár.

Meddig lesz a szaldóelszámolás?

Az MNNSZ elnöke a szaldóelszámolással kapcsolatban megjegyezte, az szabálya miatt 2024-től nem kaphatnak támogatást a megújuló energiatermelők, és a szaldóelszámolás annak minősül, viszont akik 2023 végéig megszerezték a jogosultságot, az első szerződésmódosításig, azaz tulajdonosváltásig megtarthatják. A szaldós elszámolásnál az áramszolgáltató évente megnézi, mennyit termelt az adott napelemes rendszer, valamint hogy mennyit fogyasztottak ugyanezen helyen az adott évben. A kettő különbözetét vagy a fogyasztónak kell rendeznie az áramszolgáltató felé (ha többletfogyasztás mutatkozik), vagy az áramszolgáltatótól igényelhető vissza egy bizonyos összeg (ha többlettermelés mutatkozik). Ezzel szemben a bruttó elszámolás azt jelenti, hogy az áramszolgáltató alacsonyabb áron vásárolja meg a fogyasztók által a hálózatba feltáplált energiát, mint amennyiért a fogyasztó vételezné azt szükség esetén, ami a felhasználók szempontjából kedvezőtlenebb.

Hogyan változik a bürokrácia?

 

Nem értem, Gulyás Gergely mire gondolt a bürokrácia csökkentésével kapcsolatban, hiszen Palkovics László korábban bejelentette a célt, hogy rövidítsék az engedélyezési folyamatot, ezt pedig meg is tették a szolgáltatók, a csütörtöki bejelentésig pozitív volt a folyamat

 

– szögezte le Kiss Ernő, aki felvetésünkre egyetértett Szenyán Endrével, az A1 Solar ügyvezetőjével abban, hogy súlyos alapanyaghiánnyal nézhet szembe a piac. Mostantól ugyanis egy olyan érzékelőt kell beépíteni a rendszerbe, amit kevesen használtak – ez akadályozza meg a visszatáplálást a rendszerbe, amit a legtöbb országban épphogy ösztönöznek.

Steiner Attila: egyszerűsítik a napelemes rendszerek telepítését

Annak érdekében, hogy a napelemes rendszerek telepítése még könnyebb legyen, a kormány jelentősen gyorsítja és egyszerűsíti az eljárást, ezzel együtt különösen fontos, hogy a megnövekvő mennyiségű megújuló villamosenergia-termelés mellett fenntartható maradjon a hálózat stabilitása és az ellátás biztonsága - erről írt a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) energetikáért felelős államtitkára a közösségi oldalán pénteken.

Steiner Attila a Facebookon közzétett bejegyzésében rámutatott: ezért ideiglenesen az újonnan csatlakozó lakossági napelemes rendszerek esetében felfüggesztik a betáplálási lehetőséget. Az érintett termelők továbbra is saját célra felhasználhatják az általuk megtermelt áramot.