Új fordulatot vehet a cementügy – értesült a Világgazdaság. 

cementgyár
Fotó: Shutterstock

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2020 októberében indított versenyfelügyeleti eljárást az építőipar kiemelkedően fontos alapanyagát biztosító három piaci szereplővel, a Duna-Dráva Cement Kft.-vel, a Lafarge Cement Magyarország Gyártó és Kereskedelmi Kft.-vel, valamint a CRH Magyarország Kft.-vel szemben. A ugyanis észlelte, hogy a három vállalkozás által érvényesített, cementtermékekre vonatkozó árszintek és szállítási feltételek az elmúlt évek során nagymértékű hasonlóságot mutattak. A magyar cementpiac úgynevezett oligopol piacnak számít, ami

 a kevés szereplő miatt növelheti a vállalkozások kölcsönös függőségét és csökkentheti a verseny intenzitását.

 A fenti folyamatok és a három legjelentősebb piaci szereplő között azonosítható párhuzamos gazdasági érdekek nyomán felmerült annak gyanúja, hogy a cégek hallgatólagosan összehangolt, nagymértékben azonos piaci magatartást folytattak és folytatnak napjainkig. Az ennek eredményeképpen kialakult, a három cég által tartósan folytatott üzletpolitikán keresztül pedig együttesen képessé válhattak a Magyarországon alkalmazott cementárak befolyásolására, a versenytársak piacra lépésének akadályozására, így a versenyből származó fogyasztói jólét csökkentésére – hívta fel a figyelmet a Gazdasági Versenyhivatal.

A kétezres évek első felében a GVH több alkalommal, több ügyben is vizsgálta a cementpiac szereplőit, és az eljárások következményeként százmilliós nagyságrendben szabott ki bírságokat. A probléma jelentőségét mutatja, hogy a GVH külön elemzőcsoportot is létrehozott az építőiparban tapasztalható áremelkedések tüzetes vizsgálatára. Erről 2021 júniusában Rigó Csaba Balázs, a versenyhatóság elnöke azt mondta: „Az építőipari ágazatot érintő esetleges versenyproblémák kezelésére külön vizsgálói csoportot hoztunk létre, amely feldolgozza a kartellre vonatkozó panaszokat és piaci jelzéseket. 

Ne lepődjön meg senki, ha szükség esetén újabb versenyfelügyeleti eljárások indulnak.

 A panaszosok és bejelentők anonimitását törvény garantálja, az együttműködés különböző formái pedig jelentősen csökkenthetik az esetleges szankciók súlyát.”

A több mint két éve zajló ügyben megkerestük a Gazdasági Versenyhivatalt. Horváth Bálint kommunikációs vezető kérdésünkre annyit közölt, hogy a 2020 októberében indult versenyfelügyeleti eljárás jelenleg is folyamatban van. Röviden kitért arra is, hogy már az eljárás megindítását megelőzően a cementpiac különböző szintjén aktív piaci szereplőktől érkeztek a Gazdasági Versenyhivatalhoz olyan jelzések és információk, amelyek a magyarországi piacon aktív cementgyárak 

összehangolt magatartására, árazási gyakorlatának együtt mozgására, összehangolására utaltak.

Információink szerint a cementprobléma nemcsak a magyar, hanem a teljes közép-európai piacot érinti. 

Az eljárással érintett, jellemzően külföldi tulajdonú cégeknek ugyanis 

a cseh, a szlovák és a lengyel cementpiacon is vannak érdekeltségeik. 

A térséget ellátó cementgyárak egy része is Szlovákiában működik. Tekintettel arra, hogy az ügy több uniós országot, illetve az Európai Bizottság illetékességét is érintheti, megkérdeztük a GVH-t, hogy tervezik-e más európai hatóságok vagy az Európai Bizottság bevonását az ügybe. Ezzel kapcsolatban Horváth Bálint azt közölte: erről a nemzeti versenyhatóság nem adhat semmilyen információt, az ugyanakkor látszik, hogy a cementügy szálai a határon túlra vezethetnek.