Nagy valószínűséggel csökkenni fog az élelmiszerek drágulásának mértéke a következő hónapokban, a piaci folyamatok ezt vetítik előre – mondta Nagy István agrárminiszter. Hozzátette, hogy a szociális intézkedésként bevezetett árstopok nem gerjesztették az inflációt, az Európában legnagyobb mértékű élelmiszerár-emelkedésről az üzletláncok tehetnek. Szerinte az üzletek szándékosan felhajtották a drágulás mértékét, amit a gazdasági folyamatokkal magyaráztak, de erre igazából nem volt okuk.

20221221 Budapest  Nagy István agrárminiszter
Nagy István agrárminiszter.
Fotó: Mirkó István / Magyar Nemzet

Az árstopos tej helyettesítője, a 1,5 százalékos tej 80-100 százalékkal drágult, ezt viszont semmi nem indokolta. A gazdasági versenyhivatal vizsgálni fogja a tisztességtelen üzleti magatartást 

– mondta Nagy István a Napi.hu-nak. Arról is beszélt, hogy az árstopok szociális intézkedésként védték a magyar háztartásokat, és ezt a célt teljes mértékben ellátták. Kiemelte, hogy a kormány érdekelt az árstopok kivezetésében, hogy a piaci verseny helyreállhasson, de fontosnak tartja, hogy erre csak akkor lesz lehetőség, ha a gazdaság is készen áll rá.

El kell kerülni, hogy az árstopok kivezetése a túlságosan felhajtsa az élelmiszer-inflációt. Az üzletek és a kormány is április 30-ra készül, így az előtt nem valószínű, hogy kivezetnénk az intézkedést 

– mondta a miniszter.

A tárcavezető arról is beszélt, hogy az Európai Bizottság nem lép fel hatékonyan a kelet-európai termelők védelme érdekében, így a kormány ezt a feladatot a saját kezébe vette. Ukrajnából ellenőrizetlenül érkeznek a mezőgazdasági termékek, amik elsősorban a belépési pontokon, például Magyarországon csapódnak le. A háború miatt Ukrajnában nem lehet megfelelően ellenőrizni a minőséget, a betakarítást és a tárolást, így ezekkel a termékekkel sokkal szigorúbbnak kell lenni, amikor a magyar piacra kerülnek.

Egy másik területen is saját hatáskörben lép fel a kabinet az élelmiszerpiacon, ez pedig a rovaralapú élelmiszerek kérdése. A Napi.hu-nak arról beszélt a tárcavezető, hogy az uniós elvárásoknak megfelelően a hazai boltok polcaira is odakerülhetnek ezek a rovarfehérjés termékek, de szigorú szabályokra van szükség ezek jelöléséről.

Európában nincs hagyománya a rovaralapú élelmiszereknek, és fehérjehiány sem áll fenn, ami indokolná a bevezetésüket. Van kellő fehérjénk, nincs szükség a rovarokra, ráadásul az európai és a magyar emberek is a hagyományos fehérjét keresik a boltokban

 – fejtette ki Nagy István.