A győri fővonal felújításának legösszetettebb fázisa november 17-ig tart, ebben az időszakban egyik vágányon sem közlekednek a vonatok – írja a MÁV. Közleményében a vasúttársaság emlékeztet: a Szárliget és Biatorbágy közötti pályarekonstrukció az ütemterv szerint halad, miközben a legtöbb forgalmi változással járó időszak a végéhez közelít. „Munkatársaink már a bal vágány forgalomba helyezési feladatait végzik. A harmadik, befejező ütem november 18-án kezdődik, a felújítás pedig december 9-én, az éves országos menetrendváltás előtti napon be is fejeződik” – hangsúlyozzák, hozzátéve, a nemzetközi vonatok ismét Budapestig közlekednek, és onnan indulnak.

NG2020_178620200513 Győr

Vonatos bliccelők sok kárt okoznak a vasútnak.

Képen: Győr vasút állomás 

Fotó: Nagy Gábor NG Kisalföld20200513 GyőrVonatos bliccelők sok kárt okoznak a vasútnak.Képen: Győr vasút állomás Fotó: Nagy Gábor NG Kisalföld
MÁV: szombaton az 1-es fővonal átépített bal vágányán megindul a részleges forgalom.
Fotó: Nagy Gábor

A társaság rámutat, 

szombaton az 1-es fővonal átépített bal vágányán megindul a részleges forgalom.

November 18-tól pedig – az elmúlt hetekben ideiglenesen csak tehervonatok közlekedtetésére használt – 5-ös vonalon is helyreáll a megszokott rend: ettől a naptól Székesfehérvár és Komárom között is újra járnak a személyvonatok.

A három ütemre felosztott, mintegy három hónapig tartó munkálatsorozat első üteme idején a bal vágányban síneket, betonaljakat cseréltek, elvégezték többek között az ágyazatrostálást is. Naponta átlagosan kétezer vágányméteres szakasz ágyazatrostálását és ezerötszáz vágányméter átépítését kellett megoldaniuk.

Szárliget és Biatorbágy között a két vágány egyidejű felújításán az elmúlt két hétben is ütemterv szerint dolgoztak a szakemberek az ágyazatrostáló gépekkel, átépítőgéplánccal és a munkálatokban, szállításban részt vevő berendezésekkel, szerelvényekkel. A két sínpár tekintetében összesen 2,5 kilométer hosszan az alépítményt (vasúti töltés, bevágás) is helyreállítják a mostani második ütem során, azaz a vágány alatt ezeken a szakaszokon talajstabilizáló és vízzáró réteget alakítanak ki, vagyis teljesen újraépítik a pályát.

A teljes forgalomszünetelés ideje alatt 

  • Biatorbágyon, 
  • Herceghalmon, 
  • Bicskén és 
  • Szár megállóhelyen egyéb, az utazási komfortot javító karbantartást is végez a MÁV.  

A közlemény szerint a leglátványosabb, hogy megújulnak a peronok, mintegy 150-200 méteren új, egyenletes aszfaltburkolatot terítenek az említett helyszíneken. Ezenkívül az állomási épületek homlokzatát, továbbá a várótermek, a mosdók és az aluljárók falait is javítják, kifestik, valamint tisztítják és javítják az esőbeállókat és a padokat is. (Biatorbágyon az egyik peron jövő év tavaszán újul meg.) A harmadik ütem során a jobb vágány felújítását végzi el a MÁV FKG, hasonlóan az első ütem során a másik vágányon végzett rekonstrukcióhoz.

A MÁV és a leányvállalata, a MÁV FKG részéről több mint 1100 munkavállaló, szakértő vesz részt a tervezési és kivitelezési folyamatokban, hogy a lehető legrövidebb idő alatt, még a téli hidegebb időjárás előtt, a december 9-i határidőre végezzenek a pályarekonstrukcióval.

A vasúttársaság kijelentette: a megengedett pályasebesség a felújítást követően átmenetileg legfeljebb 80 km per óra lehet, mert az ágyazat tömörségét kialakító dinamikus vágánystabilizátorok erre a tartományra képesek beállítani a tömörséget. A további szükséges tömörítést az áthaladó, egyúttal leterhelést is biztosító vonatforgalom biztosítja. 

Az átépített vágányokon áthaladó forgalom után – folyamatos ellenőrzések mellett – lehetséges a pályasebesség lépcsőzetes emelése, mindaddig, amíg el nem érik a vasúti pályára jellemző maximális pályasebességét. Ebben a „bejáratós” szakaszban a személyvonatoknál 5-6 perces, a távolsági vonatoknál 8-10 perces késés várható, majd a megengedett pályasebesség fokozatosan, legfeljebb heti 20 kilométer per órával emelhető, így előreláthatólag három hét után válik biztosítottá az eredeti, 140 kilométer per órás sebesség – a bal vágányon várhatóan a téli menetrendváltástól, a jobb vágányon pedig az év végétől. 

Márciustól a nyár elejéig több ütemben, eltérő szakaszokon – ugyancsak technológiai előírások alapján – vágányszabályozást kell végezni, ez több alkalommal a menetrend kisebb mértékű módosításával jár majd. Az átmeneti, jellemzően több napig tartó változásokról időben tájékoztatjuk az utazóközönséget – zárják az ismertetőt. 

Gépszörnyet vásárolt a MÁV: ilyet még nem láttak a magyar sínek – ennek most minden utas örülhet

Körbeutazta a világot, most végre megérkezett Magyarországra a MÁV új, ötventonnás vágányköszörűgépe. Ezzel teljesen megváltozhat a vágányok felújítása.