BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Várhatók még meglepetések a kereseti adatokban az elemzők szerint

Kedvezőnek ítélték meg a szeptemberi keresetekről szóló gyorsjelentést az elemzők. A minimálbér-emelés és az infláció mérséklődése miatt optimisták a jövő évvel kapcsolatban is.

Megérkezett a várva adat. Szeptemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 557 900 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó pedig 384 900 forint volt a Központi Statisztikai Hivatal csütörtöki gyorsjelentése szerint . Ez azt jelenti, hogy az infláció immár nem magasabb a bérdinamikánál.

Clothing,Store,Checkout,Cashier,Counter:,Beautiful,Young,Woman,Buys,Blouse
Fotó: Shutterstock

„Az elmúlt hónapokban látott tempóhoz képest lassuló bérdinamika mögött egyrészt egy erős bázishatás áll, hiszen 2022 szeptemberében a rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjainak illetménye jelentősen emelkedett. A rendszeres keresetek eközben szeptemberben 14,9 százalékkal alakultak magasabban az egy évvel korábbi értéküknél, vagyis a teljes (bónusszal és egyszeri kifizetéssel bővített) keresetek növekedését is meghaladó emelkedést látunk” – írta kommentárjában Virovácz Péter, az ING szenior elemzője.

Kiemelte, hogy a rendvédelmi dolgozók tavaly szeptemberi bérrendezésének bázishatása is érezhetően befolyásolta a nemzetgazdasági átlagbér növekedésének változását.

A 2023. szeptemberi átlagbér vásárlóereje 1,7 százalékkal volt magasabb, mint az egy évvel korábbi érték

– hangsúlyozta Virovácz.

„Bár általában azt szoktuk mondani, hogy az év vége felé nagy meglepetés a kereseti statisztikában már nem várható, idén két okból is más a helyzet. Egyrészt a keresetemelkedés fokozatos lassulása szokatlan jelenség, és nem feltétlenül jelent jót a jövőbeni kilátásokat illetően sem, hiszen arra utal, hogy a munkáltatók kevésbé vannak rászorítva a béremelésekre, másrészt pedig idén már decembertől emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum, ez pedig az átlagkeresetet is szignifikánsan felfelé tolhatja – várakozásunk szerint akár 2-3 százalékponttal is” – foglalta össze a friss adatot Regős Gábor, a Makronóm Intézet vezető közgazdásza.

Várakozásai szerint 2024-ben az átlagkeresetek növekedése meghaladhatja a 12 százalékot, szerinte ebben a már említett minimálbér- és garantáltbérminimum-emelés mellett fontos szerepe lesz a feszes munkaerőpiacnak.

Becslésünk szerint jövőre a reálkeresetek 6,0 százalékkal emelkedhetnek, kompenzálva az idénre várt 2,5 százalékos csökkenést

– emelte ki Regős, hozzátéve, hogy ez természetesen az átlag – van, aki ennél jobban, és van, aki ennél rosszabbul jár majd.

Minimálbér-emelés 2024: szinte az egész régiót kenterbe verjük, Románia is mögöttünk

A környező országokban is nagyjából sejteni lehet, hogy mekkora mértékben emelkedik a minimálbér jövőre, és bár van hova fejlődniük a magyar kereseteknek, köztük a kötelező legalacsonyabb munkabérnek, az idei emelés így is az egyik legmagasabbnak számít a régióban. Hétfőn az illetékesek már alá is írták a minimálbér-emelésről szóló megállapodást – közölte a GFM.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.