BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hivatalos: minden idők legdrágább hídját építik meg Magyarországon – jövőre indul a beruházás

Most először hangzott el, mennyibe fog kerülni Magyarország legújabb hídja Mohácsnál. Soha ekkora összeget nem fordítottak még hídépítésre itthon.

Interjút adott a makói Rádió7-nek Lázár János csütörtök délelőtt. Ebben az építési és közlekedési miniszter jövőben fejlesztési óriásprojektekről is beszélt.

Speciálterv
Mohács Duna-híd
Hivatalos: minden idők legdrágább hídját építik meg Magyarországon – jövőre indul a beruházás. Fotó: Speciálterv

Így kitért a Mohácsra tervezett Duna-hídra is és új információkat osztott meg a beruházásról. Most először hangzott el például, hogy mennyibe kerülhet az új híd: Lázár János hatalmas összeget említett,

szerinte 300-320 milliárd forintból épül majd meg az új Duna-híd.

Csak összehasonlításképp: a kőröshegyi völgyhíd 51,175 milliárd forintból épült meg, hozzá kapcsolódóan pedig egy 14,2 kilométer hosszú autópálya-szakasz is létrejött 76 milliárd forintból. Igaz, ezeket még 2007-ben adták át, több mint 16 éve.

A mohácsi új Duna-híd kapcsán egyáltalán nem valamiféle távoli fejlesztésről van szó, a tárcavezető ugyanis azt is közölte, hogy a 2024-ben elindítják a kivitelezést.

Miért van szükség Mohácsnál új Duna-hídra?

A projekt fontosságáról a Világgazdaság részletesen írt korábban. Idestova harminc éve tervezik, hogy egyszer majd híd vezessen át Mohácsnál a Dunán. Ebből eddig nem lett semmi, jelenleg is komppal lehet átkelni. Sokszor viszontagságos körülmények között, ahogyan azt Pávkovics Gábor, Mohács polgármesterének februári bejegyzése is tanúsítja.


Mindenesetre az új híd nemcsak a helyi lakosság mindennapjait tenné könnyebbé, hanem az országos úthálózatban is kiemelt jelentőséggel bírna: kapcsolatot teremt az 51. számú főút és az M6-os autópálya között. A távlati célok között is fontos szerepet játszik, hiszen a déli országos közúti gyorsforgalmi gyűrű bekapcsolódó elemeként is funkcionálhat. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy összekötné a sugárirányú gyorsforgalmi infrastruktúra-elemeket, valamint a déli határ mentén elhelyezkedő városok (Pécs, Mohács, Baja, Szeged) ipari súlypontjait. Arról nem is beszélve, hogy a déli-délkeleti szomszédos országokból érkező teherforgalmak számára is átkelést biztosítana a folyón. Ennek a számottevő kamionos forgalomnak nem szükséges a megközelítőleg 30 kilométerrel északra, egyébként belterületen elhelyezkedő bajai hídon áthajtani.

Fontos hangsúlyozni, hogy nem csupán a hídról van szó, hanem az ezzel összefüggő úthálózatról is.

Első ütemben az útpálya alföldi oldali szakaszán az újmohácsi csomópontig kétszer egy sávos, másodrendű főút épül ki, az M6-os autópálya csomópontjáig pedig a tervezett útpálya kétszer két forgalmi sávos lenne. Az új nyomvonal az 57. számú főút része lesz, az érintett szakasz az 51. számú főúttól az M6-os autópályáig húzódik. Érinteni fogja Csátalja, Sárhát, Mohács, Újmohács városrészét, valamint Mohács, Lánycsók és Bácsfapuszta területeit. A tervezők hangsúlyozták: a kialakított nyomvonal az érzékeny területek figyelembevételével, azok elkerülésével készült. Ezenfelül szó van még egy kikötőfejlesztésről is. Ha mindez valóban létrejön, megnyílhat az út, hogy Mohács meghatározó logisztikai bázissá váljon.

Milyen lesz az új Duna-híd Mohácsnál?

A Magyar Építők még tavaly decemberben számolt be arról, hogy a Mohács két (Mohács és Újmohács), a Duna által elvágott részét összekötő híd megépítése újabb lépcsőfokhoz érkezett, miután elkészültek és jóváhagyást is kaptak a kiviteli tervek. Ezáltal a megvalósítás soha nem látott közelségbe került. A Duna felett átívelő híd és a hozzá csatlakozó M6-os autópálya, valamint az 51. számú főút közötti úthálózat terveit a Speciálterv Építőmérnöki Kft. a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megbízásából készítette. A Speciálterv honlapjáról az derül ki, hogy egy

  • 750 méter hosszúságú,
  • 18 ezer négyzetméter felületű,
  • kétszer két sávos,
  • hármas tagolású és acélszerkezetű híd készül.

A klasszikus kosárfüles kialakítású átkelő támaszkiosztása 270 plusz 250 plusz 230 méter. Ezzel sikerült elérni, hogy a támaszok nem kerületek fokozottan védett területre. A szerkezeti magasság 2,75 méter, az ívtartó magassága a pályaszint felett pedig 37,62 méter. Helyet kapott egy egyoldali, kétirányú kerékpárút a híd déli oldalán, ami a helyi hivatásforgalmi kerékpározás, illetve a térség EuroVelo kerékpárút-hálózat részévé válik.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.