A Világgazdaság idén is összeállította a legnagyobb forgalmú boltok karácsonyi kosarát, megkülönböztetve a diszkontokét és a hiperekét. Idén az Aldi kosárértéke alacsonyabb volt, mind a Lidlé, a hipereknél viszont az Auchan továbbra is megtartotta előnyét. Érdekesség, hogy míg a francia üzletlánc idén és tavaly is olcsóbb volt a konkurenseknél, a legnagyobb értéknövekedést (7,3 százalék) is magáénak tudhatja. A legkisebb mértékben az Aldi és a Tesco gyarapodott, 3, illetve 3,3 százalékkal. A Lidlnél eközben 5,7, a Sparnál 4,9 százalékot mértek.

LUS_9979Auchan Retail Magyarország superstore formátumú üzletének átadója 2018.04.12-én. foto:Kallus GyörgyAuchan Retail Magyarország superstore formátumú üzletének átadója 2018.04.12-én. foto:Kallus György
Idén és tavaly is olcsóbb volt a konkurenseknél az Auchan, mégis övé a legnagyobb értéknövekedés.
Fotó: Kallus György / Világgazdaság

Az idei élelmiszer-inflációs adatokból kiindulva ennél azért nagyobb drágulásra is lehetett számítani, magyarán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) értékeihez képest visszafogottabbak voltak a kereskedők. Ugyanakkor itt azt is meg kell jegyezni, hogy nagyítóval kell keresni azokat a termékeket, amelyek idén olcsóbbak voltak, mint 2022-ben. Elsősorban azokban az esetekben fordult csak elő ilyen, amikor az áruház az adott termékre vonatkozóan nem akart belemenni a konkurenciaharcba – idén viszont igen.

Az összegek forintban értendők (VG-grafika)

Az Aldinál tarolt a kávé és a tojás, a Lidl elhasalt a Ráma margarinnal

Bő egy évtizeddel ezelőtt a kosárszámításnak sokkal nagyobb tétje volt, mint mostanában. Egyrészt a karácsonyi bevásárlás a szenteste előtti hétre maradt, így logikusnak tűnt ebben az időszakban megvizsgálni az üzletek kínálatát, akcióit és képet rajzolni arról, melyik bolt, hogyan képzeli el a vásárlói igényeket. Például

  • ki ad nagyobb kedvezményt,
  • kinek nagyobb a kínálata, fantáziája? 

Annak idején egy-egy üzlet kosarának előnyét, hátrányát egy jól eltalált, vagy eltévesztett akció adta. Ez ma is fennáll, a boltok helyezését egy-egy meglepő leárazás alakítja. A diszkontoknál az Aldi a kávéval és a tojással tudott első helyre kerülni, míg a Lidl például a Ráma margarinnál (is) elhasalt (nem volt nála félkilós akciós termék). Ám ha jobban megvizsgálja az ember a táblázatot, kiderül, hogy sok más termékben azonos árszinten van a Lidl is. 

A hiperek kosarában is van anomália, mondjuk a dió (ez egy sarkalatos pont, tavalyhoz képest ezért lett az Auchan 7,3 százalékkal drágább), míg a Tesco a mák árába vágott bele, így viszont érthető, hogy nem lehet csak egy-egy akcióra fogni az egyes egységek előnyét.

Mára – levonva a több évtizedes kosárkészítésből származó tapasztalatokat – két dolog látszik az élelmiszer-kiskereskedelemben: 

  1. a karácsonyi bevásárlás nem csak és kizárólag a szenteste előtti hétre koncentrál. Már novemberben elindul a forgatag és ennek megfelelően nyújtanak kedvezményt az üzletek, tehát valódi trendet akkor lehetne felvázolni, ha négy héten keresztül minden egyes akciós időszakban megvizsgálnánk ugyanezt a kosarat. 
  2. A másik, ami pontosan látszik, hogy a boltok a karácsonyi időszakban nem hírnevet szeretnének szerezni a vásárlók körében – mint tették ezt annak idején –, hanem profitot szeretnének realizálni. Ennek megfelelően közel nem olyan erős a konkurenciaharc, mint egy évtizede, amikor majdhogynem piacként működött a budaörsi kereskedelmi aranyháromszög. Ma a forgalom csendesen folydogál.
Az összegek forintban értendők. VG-grafika

A tutira mennek a boltok

Egy évtizeddel ezelőtt a karácsony erősen megmozgatta a fantáziáját a boltvezetőknek. Ebben az időszakban sok olyan termék jelent meg a polcokon, amely kuriózumnak számított az egész évben. Sok vásárlót csábított az üzletekbe az olyan áru, amelyiket csak ebben az időszakban lehetett kapni. Ma ennél ötlettelenebbnek tűnnek a boltosok, szűkült a kulináriák választéka, nem nagyon lehet más nemzetek karácsonyi termékeihez hozzájutni, miközben a magyar ipartól sem rendelnek olyan termékeket, amelyeknek a minősége, különlegessége, így az ára (is) passzolna az ünnepi készülődéshez. 

Elsősorban arra koncentrálnak, amiket a magyar vásárlók elengedhetetlennek tartanak a karácsonyi asztalon. Nemigen akarnak edukálni, kísérletezni a pénztárcanyitogató árukkal. 

Ennek megfelelően a kétfajta kosár beszerzése is komoly fejtöréseket okozott, holott már ez is a végletekig le van butítva, hogy valóban összehasonlítható termékeket vizsgáljon.

A helyzet ugyanis az, hogy a boltok előszeretettek változtatnak egy-egy kategóriában kiszereléseket, márkákat csak azért, hogy azok ára összehasonlíthatatlan legyen. Ennek megfelelően hatalmas a szórás a bolti árakat illetően és nagyon gyakran nem az dönt a fogyasztói választásban, hogy mi, hol olcsóbb, hanem az, melyik bolt találja el pontosabban a vásárló igényét. A piac kikristályosodott és ez a következő években nem látszik változni.