BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Átadták a hárommilliárd forintból megépült Szent Borbála-hidat – de még nem lehet használni

Megépült a Magyarországot és Szlovákiát összekötő legújabb híd, az Ipoly fölött húzódó Szent Borbála-híd. A majdnem 3 milliárd forintba kerülő átkelőt még nem lehet használni a folyó áradása miatt, de amint a vízszint visszahúzódik, gyorsan Szlovákiában lehetünk.

Magyarország a jövőben is elkötelezett amellett, hogy minél több határátkelési pontot létesítsen Szlovákiával – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a magyarországi Drégelypalánk és a szlovákiai Ipolyhídvég között 2,9 milliárd forintból épült új Ipoly-híd projektzáró eseményén Drégelypalánkon. Szijjártó Péter a Szent Borbála-híd építésének befejezését a nemzetstratégiai program végrehajtásának mérföldköveként jellemezve emlékeztetett arra, hogy a 2010 utáni, nemzeti érdekeket szem előtt tartó kormányzás fontos célkitűzése volt a más nemzetekkel – különösképpen a szomszédos országokkal – való együttműködés erősítése.

Fotó: Szíjjártó Péter Facebook

A tárcavezető rámutatott: Magyarországnak Szlovákiával a leghosszabb, 654 kilométeres a közös határszakasza, amelyen 2010-ben mindössze 22 helyen lehetett átkelni. Azonban 2014-ben Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnökök aláírtak egy megállapodást a határátkelési lehetőségek számának növeléséről.

Ennek köszönhetően a Szent Borbála-híd már a negyvenedik határátkelési pont a két ország határán, tizennégy év alatt tizennyolc új határátkelési pontot sikerült átadni, és a 2014-ben tervezett összes Ipoly-hidat megépítették.

Szijjártó Péter mindezt közös sikertörténetnek nevezte, és jelezte, Magyarország készen áll arra, hogy folytassák 

  • új hidak, 
  • utak, 
  • vasútvonalak építését a két ország között. 

Ezért izgatottan várják Szlovákia miniszterelnökének jövő keddi budapesti hivatalos látogatását, amely lehetőséget ad a további egyeztetésekre – mondta, majd felidézte: amikor a két ország közötti villamosenergia-rendszer, illetve gázvezeték összekötést átadták, többen kétkedtek azok fontosságában. „Azonban ma, amikor a szomszédban háború dúl, és a két ország energiaellátása soha nem látott nehézségekkel néz szembe, már helyeslik.” 

Szijjártó Péter közölte: 

Szlovákia a harmadik legfontosabb kereskedelmi partnere a magyar gazdaság szereplőinek: 2022-ben több mint 17 milliárd eurós kereskedelmi forgalmat bonyolítottak le, többet, mint bármikor azelőtt.

A miniszter arról is beszélt, hogy a speciális határ menti élethelyzet minőségét az dönti el, hogy a határ – amely mentén élnek – mennyire átjárható a tisztességes szándékkal, útlevéllel utazó, a szabályokat betartó emberek számára.

A Szent Borbála-híd történetéről szólva megjegyezte: még a XV. században Hunyadi János rendelt el hídépítést az Ipoly folyón, a két települést összekötő híd azonban a második világháborúban megsemmisült. Így Drégelypalánkról ahhoz, hogy a túlparti Ipolyhídvégre eljussanak, az embereknek húsz kilométert kellett kerülni a parassapusztai határátkelőhely felé, amely 20-25 percet vett igénybe.

A 2,9 milliárd forintból megépült, 48,5 méteres szabadnyílású Szent Borbála-hídhoz Magyarországon egy kilométer, Szlovákiában 400 méter utat kellett építeni 

– ismertette a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó kitért arra is, hogy jelenleg az Ipoly áradása nem teszi lehetővé a híd megközelítését közúton – hasonlóan ahhoz a helyzethez, mint amikor a Duna áradása miatt a fővárosi alsó rakpartokat le kellett zárni –, de azt kívánta, hogy az árhullám levonulását követően minél többen tudják használni az új átkelőt.

Hivatalos: minden idők legdrágább hídját építik meg Magyarországon – jövőre indul a beruházás

Most először hangzott el, mennyibe fog kerülni Magyarország legújabb hídja Mohácsnál. Soha ekkora összeget nem fordítottak még hídépítésre itthon.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.