„Nem merült fel semmilyen elbocsátás mint költségcsökkentési tényező nálunk, és nincsenek is ilyen terveink. Ismételten hangsúlyozom a transzformáció lényegességét, fontosságát, melyben a vállalati és munkavállalói lehetőség összekapcsolódik. Tehát inkább abban hiszünk, hogy új kompetenciákon és termékeken vagy szolgáltatásokon keresztül biztosítjuk a foglalkoztatást” – felelte a Világgazdaság kérdésére Németh Kinga, az Audi Hungaria személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja a győri autóipari vállalat 2023-as pénzügyi eredményeinek bemutatásakor. Ezzel a Rába-parti cég minden pletykát eloszlatott azzal kapcsolatban, hogy a mintegy 12 ezer fős állományából akár több ezer kollégájától is megválhat.

Nem tervez elbocsátásokat a győri Audi / Fotó: Audi Hungaria

Lapunknak Michael Breme, aki Alfons Dintner helyét vette át az Audi Hungaria igazgatóságának élén, elárulta, a terveik szerint a jövőben függetlenek tudnak maradni a német gazdaság teljesítményétől. „Bár jelenleg közvetlen összefüggés tapasztalható közte és az Audi Hungaria gazdasági helyzete között” – jegyezte meg. 

Hozzátette: „Németország az Audi AG számára hazai pálya és fontos piac egyben. De a next level, vagyis a „Győrből a világnak” stratégiát mindenhol ismerik, a termékeink és szolgáltatásaink pedig nemcsak Németországot illetik, hanem az egész világot. Az Audi Hungaria tehát valamelyest független a piaci jelenségektől.”

Breme bízik abban, hogy új termékportfóliójuk megfelel majd a gazdasági trendeknek, és ezzel a németországi hatásokat nem fogják Győrben érzékelni. 

Mint ismert, szerdán folytatódnak a bértárgyalások a győri Audi Hungariánál, az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) március 14-én a következő bérköveteléseket fogalmazta meg: 

2 éves bérmegállapodás (2024. április 1-től 2026. március 31-ig):

  • 9,5 százalékos alapbéremelés 2024. április 1-től,
  • 4 százalékos alapbéremelés 2025. április 1-től,
  • 3 százalékos alapbéremelés 2025. október 1-től,
  • a HAY-szintek sávhatára a béremelés mértékével kerüljön korrekcióra.

A kétéves bérmegállapodás alapfeltétele az inflációs garancia biztosítása: 

  • Amennyibe ugyanis a 2024. évi tényinfláció az inflációs prognózisnál nagyobb mértékű, a munkáltató visszamenőlegesen, egy összegben (alapbér + mozgóbér összege megszorozva 13-mal) kompenzációt fizet, valamint az eltérés mértékével növeli az alapbért 2025. április 1-jétől. 
  • Amennyiben a 2025. év március 31-én aktuális, 2025. évre vonatkozó MNB-s inflációs prognózis középértéke nagyobb, mint a jelenlegi megállapodott érték duplája, a felek kötelesek egyeztetni a szükséges intézkedésekről. 
  • Amennyiben a 2025. évi tényinfláció az inflációs prognózisnál nagyobb mértékű, a munkáltató visszamenőlegesen, egy összegben (alapbér + mozgóbér összege megszorozva 13-mal) kompenzációt fizet, valamint az eltérés mértékével növeli az alapbért 2026. április 1-jétől.
  • Az egy összegű inflációs korrekciók kifizetése a Központi Statisztikai Hivatal tényinflációs jelentésétől számított következő hónapban történjen meg.

Az Audi Hungária Független Szakszervezet az alapbért érintő intézkedéseken felül további követeléseket fogalmazott meg.

A győri Audinál ígérik: függetlenek tudnak maradni a német gazdaság teljesítményétől / Fotó: Audi Hungaria

Választható béren kívüli juttatás:

  • a 2025-ös évre 500 ezer forint,
  • a 2026-os évre 500 ezer forint,
  • a lojalitási bónuszt a jelenlegi kondíciók megőrzése mellett, a 31. évtől, a kollektív szerződés részeként az alábbi összeggel határozatlan időre rögzíteni,
  • a 31. évtől a lojalitási bónusz mértéke minden további hónapban 45 ezer forint legyen,
  • a jubileumi bónuszt a jelenlegi kondíciók megőrzése mellett, a kollektív szerződés részeként rögzíteni.

Egyszeri kifizetésként („urlaubsgeld”) 

  • 2024-ben 500 ezer forint, a májusi bérrel júniusban kifizetve,
  • 2025-ben 500 ezer forint, a májusi bérrel júniusban kifizetve.