BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az MI-vel is foglalkozniuk kell a kkv-knak

Az MKIK és a Kavosz Zrt. közös vállalkozásfejlesztési konferenciájának második etapja jellemzően workshopjelleget öltött, és a finanszírozás mellett a technológiai fejlődésről és a fenntarthatóságról szólt.

Hitel nélkül nincs gazdasági növekedés, kedvezményes hitel nélkül pedig ma kitermelhetetlenek a kamatok – emelte ki az MKIK és a Kavosz Zrt. közös vállalkozásfejlesztési konferenciáján Krisán Lászlóm a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója. Éppen ezért mindennél nagyobb szükség van a támogatott hitelekre, amelyek a teljes finanszírozási piac mintegy felét adják. A KAVOSZ a Széchenyi-kártyával pedig a legnagyobb szereplője a támogatott hitelpiacnak. Mint mondta, annyira erős ez a konstrukció, hogy bizonyos szektorokat, mint a például a turizmus, pont ez a termék mentette meg.

Krisán László elmondta, hogy a következő időszakban is az a cél, hogy a Széchenyi-kártya kedvezményesebb feltételeket biztosítson, mint a piaci hitelezés, és reményei szerint hamarosan újabb kormányzati támogatásról tudnak majd beszámolni.

ESG-kerekasztal / Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

Tóth Róbert, a KAVOSZ E-Green Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a cég arra alakult meg, hogy a következő években képesek legyenek a kis- és középvállalkozásoknak elmagyarázni, hogy pontosan mit jelent az ESG, miért van rá szükség, milyen pillérei vannak, továbbá milyen feladatokat ró a rendszer indulása a kkv-k számára. Természetesen a finanszírozási oldalon képes lesz segítséget is nyújtani, hiszen az átállások, a fejlesztések, mind pénzbe kerülnek. A beszállítói láncok átvizsgálása komoly feladat lesz, és nyilvánvalóan a nagy vállalatok ESG-rendszereihez kell majd illeszkedniük a kkv-nak is – tehát egyértelmű, hogy ezzel lesz feladatuk a kisebb cégeknek is.

Herbály István, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Kutatásfejlesztési és Innovációs Kollégiumának elnöke szerint a vállalkozások a fejlesztéseket gyakran összekeverik az innovációval. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának van vállalkozásfejlesztési és innovációs programja, amelynek a célja, hogy pontos képet adjanak a vállalkozásoknak, mi tekinthető innovációnak és mi fejlesztésnek. Ez egyáltalán nem mindegy a pályázatokon való részvétel pillanatában. Illetve fontos, hogy az MKIK be tudja csatornázni az egyes pályázatokba a potenciális vállalkozásokat.

Velkei Szabolcs, Machine Intelligence Zrt. képviseletében a mesterséges intelligencia szerepéről beszélt. Mint mondta, legalább kétszer már megváltást ígértek a MI használatával, ez most minimum a harmadik megváltási folyamat, ugyanakkor ma már sokkal előrébb tartunk, mint néhány évtizede. Napjainkban már a mesterséges intelligencia alkalmazásával képesek vagyunk tanítani (saját és hozzáférhető adatbázisok alapján) gépeket (deep learning). Itt a legfontosabb, hogy a vállalatban keletkező adatokat képesek legyünk menedzselni. Ez a legnagyobb élőmunkát igénylő feladat. Ugyanakkor a megfelelő adatmenedzseléssel a MI képes lesz megmondani, hogy a következő nap képes lesz-e a működésre a termelő gép, vagy nem – időt és pénzt spórolva az előrejelzésekkel. Ráadásul a deep learning képes lesz belenyúlni az emberi döntési folyamatokba, és képes lesz azokat javítani, vagy jelezni, ha hibásak. 

Velkei Szabolcs / Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

Mindennek az alapja persze az adat. Hatalmas mennyiségű információra van szüksége a mesterséges intelligenciának a tanuláshoz, így a deep learning rendszerek felállításához szükséges megoldásokhoz definiálni kell a vállalatok termékét, és meg kell határozni, hogy melyek azok az alapvető adatok, amelyek szükségesen a MI fejlődéséhez. Ehhez több cég ad megoldásokat. Ott, illetve azoknál a munkafolyamatoknál érdemes alkalmazni az ilyen rendszereket, ahol kevés a munkaerő, vagy nem tudjuk mi magunk olcsón elvégezni a munkát. Viszonylag komoly költségekkel jár, de tervezhető és állandó a költségszerkezet, illetve számottevő megtakarítással jár, ami haszonként jelentkezik a vállalkozásban.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.