Gőzerővel épül Paks II.: látványos videó a munkálatokról
„Nappal is, éjjel is” – utalt a folyamatos munkára a Paks II. Atomerőmű Zrt. a Facebook-oldalán. Az oldalra feltöltöttek egy látványos videót, amelyen azt mutatták be, hogyan zajlik a munka. A paksi atomerőmű 5. blokkjának megvalósítása a terv szerint halad, zajlanak az építkezés előkészületei.
Befejezéséhez közeledik a talajszilárdítás, illetve megkezdődik a talaj kitermelése a munkagödörből a mínusz 23 méteres szintig, ami feltétele annak, hogy megkezdődhessen az alap betonozásának előkészítése.
A Paks II. Atomerőmű-projekt nemzetközi, ami azt jelenti, hogy a munkaterületen a magyar és az orosz vállalatok mellett harmadik országbeli cégek és munkavállalók is dolgoznak.
Jákli Gergely, a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatója még a hónap elején úgy fogalmazott, a fővállalkozóval közös céljuk, hogy a lehető legrövidebb idő alatt megépítsenek egy biztonságosan üzemeltethető atomerőművet. Úgy véli, az ehhez vezető út szimbolikus pillanata a legnagyobb tömegű berendezés, a zónaolvadék-csapda Paksra érkezése.
Elmondta: fontos szakaszokon vannak túl, miután tavaly befejezték a 2,7 kilométeres résfalat. Most pedig folytatódik a talajszilárdítás, a talajkiemelést megelőző tesztek is megkezdődtek.
Fokoztuk a tempót a telephelyen és az építési-szerelési bázis területén. Jelenleg is kilencszáz szakember dolgozik a helyszínen
– tette hozzá.
Ahogy azt korábban megírtuk, augusztus elsején megérkezett Paksra az új atomerőmű-beruházás első nagyberendezése, a zónaolvadék-csapda, amelyet majd az építkezés kezdeti fázisában építenek be. Közben Paks II. területén folyik az építkezés előkészítése.