Jön az év legvadabb időszaka, amikor a mentőkre is szükség lehet
Idén átlagosan másfél millió forinttól indul a 40-50 fős céges karácsonyi bulik szervezése, és a meghívottankénti költség 40 ezer forintra rúg, ennél kevesebből már nehéz megúszni az évzáró partikat – derül ki a HotelPremio Group rendezvényoldala, a Cegeshelyszinek.hu felméréséből.

A legextrémebb 600 fős vállalati rendezvény költsége közel 60 millióra rúg , az illető vállalat tehát 100 ezer forintot költ minden meghívottjára karácsony apropóján. Ebben az esetben a költségeket tetézi az exkluzív helyszín, a népszerű DJ és a sztárfellépő.
Idén korábban kezdődött a karácsonyi szezon,
aminek kapcsán érdekesség, hogy
- a legnépszerűbb decemberi időpontokra már szeptemberben beteltek
- már most alig lehet találni szabad, nagy befogadóképességű rendezvényhelyszínt Budapesten
- a 200 fő feletti vállalatok bajban lehetnek, ha még nem foglalták le helyszínt
- Budapesten átlagosan 50 ezer forint/fős költséggel,
- vidéken 35-40 ezer forintos tarifával számolhatnak a cégek.
Sokba kerülnek a „túl jól” sikerült a partik
Előfordul, hogy a karácsonyi céges parti „túl jól” sikerül és a korlátlan italfogyasztás következményeként balesetek történnek, és a végszámlán a rongálás, újrabútorozás, extra takarítás költsége is szerepel.
Az év végi bulik mindig a „legvadabbak”, minden évben van egy-két céges karácsonyi parti, amin mentőt kell hívni valakihez és a rendezvények tizedénél adódik valamilyen extra költség például rongálás miatt.

Nem nagyon szoktunk már meglepődni, de volt olyan eseményünk is, ahol kétszer jött a mentő, mind kétszer ugyanazért az emberért, aki a két esemény között visszatért folytatni az ünneplést – tette hozzá Tatár György, a HotelPremio Group vezetője, a Cegeshelyszinek.hu tulajdonosa két évtizedes tapasztalata birtokában.
November közepén indul a karácsony
A cégek 15 százaléka már novemberben megtartja a karácsonyi bulit, van olyan vállalat is, amelyik már november 15-én „lezárja az évet”, hogy utána a munkatársaknak ne kelljen munkaidőn kívüli programon részt venniük.
A céges karácsonyi bulik több, mint felét december 12-15 között rendezik meg,
így erre az időszakra már most nagyon nehéz jó ár-érték arányú rendezvényhelyszínt találni. A legkurrensebb időpontok a decemberi csütörtöki és pénteki napok.
Egymást érik az évbúcsúztató céges partikElstartolt az évbúcsúztató partik szezonja, a dolgozókat nagyszabású, ünnepi hangulatú közösségépítő rendezvényeken, a partnereket elegáns éttermi vacsorákon vendégelik meg a cégek. A Covid alatti visszafogottságnak nyoma sincs, szokatlanul mozgalmasnak ígérkezik az év vége. |
A legnépszerűbb decemberi időpontokra szinte már mind elkeltek, az 50-150 fős rendezvényekre viszont még szeptember végi foglalással is ki lehet fogni jó ár-érték arányú helyszíneket.
A legszívesebben ötcsillagos szállodát vagy rendezvényhajót választanak a partit szervező cégek, de egyre népszerűbbek az egyedi, különleges helyszínek is. A cégek 10 százaléka „csak” vacsorával készül karácsony alkalmából a dolgozóinak, de
tízből kilenc cég a vacsora mellé a partihangulatról is gondoskodik.
Legalább egy DJ-t szerződtetnek és táncparkett kialakítását is kérik a rendezvényen, hogy a kollégáknak legyen lehetőségük önfeledten bulizni.