
Újabb fordulat a Körszálló ügyében – megszólalt a tulajdonos
„Az október 30-án a közösségi médiában engedély nélkül nyilvánosságra hozott koncepciótervekről egyelőre végső fejlesztői döntés még nem született. Az épület állapota valóban indokolna valamilyen mértékű bontást és/vagy átalakítást, de egyelőre folynak a tervezési munkálatok, és csak a jövőben lesz végleges döntés az épület felújításával kapcsolatban. Éppen ezért ezek még nem is publikus anyagok, amelyek megosztásához nem járult hozzá sem a Market Asset Management Zrt. (MAM), sem pedig a terveket készítő iroda, a KÖZTI” – írták a Turizmus.com-hoz eljuttatott közleményben a tulajdonosok a főváros ikonikus szállodájával, a Körszállóval kapcsolatban.

Ahogy arról a Világgazdaság is beszámolt, az UrbFace Facebook-oldal bejegyzése bejárta a magyar sajtót. A poszt arról szólt, hogy lebontják a budapesti Körszállót, melynek során felújítják a befogadó, U alakú lepényépületet, ahol négy szinten fedett parkolókat, több mint 2000 négyzetméternyi kereskedelmi területet, illetve három, kisebb-nagyobb méretű medencével megspékelt wellnessblokkot adnak majd át. A felújított épületet tetőkertekkel és teraszokkal fedik majd be.
Az eredeti bejegyzés tévesen a BDPST-t tüntette fel tulajdonosként, melyet a cég a lapunkhoz is eljuttatott közleményben cáfolt: „A budai Körszálló beruházás nem a BDPST Zrt. projektje, ahogy az a korábbi hírekben is szerepelt, a beruházás a Market Zrt.-hez tartozik” – hangsúlyozták.
Az esetleges bontással kapcsolatban később a We Love Budapest megkereste a II. kerületi önkormányzatot, amely azt a választ adta, hogy „az épület helyi védelem alatt áll, ennek köszönhetően most nem indulhat meg semmilyen bontás. Az építési és bontási engedélyek kiadása már nem önkormányzati hatáskör, de jelen esetben a védelem miatt nem megkerülhető az önkormányzat. Maga a védelem a formát és az épület örökségjellegét, az eredeti megjelenést védi.”
Hozzátették: kollégáik eddig csak koncepcióterveket láttak, és információik szerint egyelőre szerkezeti vizsgálatok zajlanak. „Arra egészen bizonyosan nincs esély, hogy a Körszállónál a közeljövőben csak úgy megkezdődhessenek építési vagy bontási munkálatok” – fogalmaztak.
A Körszálló korábbi tulajdonosa a Danubius Hotels Zrt. volt, amely a nyáron kötött megállapodást a Market Asset Management Zrt.-vel az eladásról. Az adásvétel után egyértelművé vált, hogy az 1967-ben átadott szálloda teljes körű felújításra, műszaki modernizációra szorul, ami hatalmas beruházást igényel.
A Market Asset Management Zrt. vezérigazgatója, Makra Sándor arról beszélt a tranzakció kapcsán, hogy küldetésük, hogy az országban egyedülálló, prémium-ingatlanportfóliót hozzanak létre, és azt tulajdonosi szemlélettel, sikeresen és hatékonyan menedzseljék.




