
Vasút: több száz cég várja feszülten az állam döntését
Évi 6,4 milliárd forint támogatást élvez 2021 óta az egyeskocsi-fuvarozás. A vasúti tevékenység egyedi áruk kiszolgálására képes, emiatt kulcsfontosságú az ellátási lánc rugalmassága szempontjából. Jelentőségéről és szerepéről Hódosi Lajos, a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület ügyvezetője nyilatkozott a Világgazdaságnak, amely az állami segítség részleteiről, a kérdés aktualitásáról érdeklődött.

Válaszában Hódosi Lajos leszögezte: a támogatási forma 2025-ös fenntartása és a Hungrail reményei szerint 2026 után való újabb öt évre történő meghosszabbítása újabb lendületet ad a piacnak. A támogatásnak köszönhetően a szegmensben kiszámíthatók és tervezhetők a fuvarköltségek, mindez azt jelzi, hogy a kormány újabb forgalmak vasútra terelésén és beindításán dolgozik.
Erre a támogatási formára ma már az induláshoz képest kétszer annyi vasútvállalat pályázik, jelezve, hogy a vasúti egyeskocsi-fuvarozásnak nagyobb a piaca, mint azt sokan gondolhatták.
Az ügyvezető igazgató válaszából az is kiderült, miért olyan keresett ez a szolgáltatás, így a fenntartásához szükséges támogatás is. „Gondoljunk csak bele, hogy az egyeskocsi-fuvarozás nélkül számos iparágban – például az élelmiszer-, vegyiparban vagy az építőiparban – megállna a termelés, ami mindenkit érintene, a hétköznapi fogyasztóktól kezdve a nemzetközi piacokig. Az állami támogatással a költséges és munkaigényes vonatképzés és szállítás ellenére gazdaságosabban működtethető ez a szállítási forma, ami a támogatási program meghosszabbításának ígéretével az egyik legkiszámíthatóbb fuvarozási formává teszi.”
A vasúti teherszállításban mintegy 10 százalékos részesedéssel az egyeskocsi-fuvarozás fontos alapvető és hálózati funkciókat lát el. A több mint 948 iparvágánynak, 981 közforgalmú rakodónak és számos intermodális terminálnak köszönhetően országszerte működik, és nagy jelentőségű az olyan ágazatok számára, mint az acélipar, a vegyipar és az autóipar. Az, hogy az állam a folyó pénzügyi évben is mintegy 6,4 milliárd forinttal támogatja a szegmens életben tartását, Hódosi Lajos szerint erős jelzés a vállalkozó vasúti vállalkozások és a vasúti szolgáltatásokat igénybe vevő több mint 700 stratégiai közép- és kisvállalkozásnak.
Azt mutatja, hogy a kormány célja továbbra is a vasút felé való elmozdulás a közlekedésben, ezáltal a vidéki munkaerő megőrzése, a fenntartható mobilitás biztosítása, valamint az éghajlat fokozottabb védelme.
A vasút segít a közutak kímélésében
Egy vonat körülbelül 40 kamiontól mentesíti a közutat, csökkentve a forgalmat, a károsanyag-kibocsátást és az útburkolat károsodását. A vasút bizonyítottan a közlekedés egyik legzöldebb módja. Ha a vasúti egyeskocsi-fuvarozás hanyatlana, a közutak terhelése drasztikusan megnövekedne, ami több dugót, nagyobb környezetszennyezést és magasabb költségeket jelentene, és több lenne a közúti baleset is. Az egyeskocsi-fuvarozás lehetővé teszi, hogy akár kisebb mennyiségű árut is vasúton szállítsunk, ami egyedi igényekhez igazítható megoldásokat kínál az ügyfeleknek.
Mi az a kis szállítmányméret?
Magyarországon a tehervonatok általában 30-40 kocsiból állnak. Ezzel szemben a cégek között rövid viszonylaton szállított egyetlen vasúti vagonnyi áru „kis” szállítmány méret vasúti dimenzióban, még akkor is, ha két kamion terhét szállítja – magyarázza Hódosi Lajos. Sok fuvaroztatónak nincs szüksége hosszú vonatokra, ezek jelentik ennek a fuvarozási formának az alapját, amelyeket egyébként teherautóval szállítanának – ezzel szén-dioxid-kibocsátást takarítanak meg.
A vasúti árufuvarozás, ezen belül a vasúti egyeskocsi-fuvarozás fontos híd a nagyobb logisztikai rendszerek között, különösen ott, ahol nincsenek nagy volumenű fuvarozási igények. Az egyeskocsi-fuvarozás közvetlenül támogatja a kis- és középvállalkozásokat, hiszen lehetővé teszi a kisebb áruküldemények szállítását is. Ez a fuvarozási mód a nagyvárosokon kívül a kisebb településeket is összeköti, segítve a vidéki ipar fejlődését és a regionális egyensúlyt.
Rendbe kell tenni az iparvágányokat
A Hungrail az idén nyár óta széles körű felmérést végez az iparvágány-tulajdonosok és -használók körében országszerte a vasúti egyeskocsi-fuvarozás fenntarthatóbbá tételéhez kapcsolódóan. A szervezet úgy véli, hogy a teherszállítás egyik aranytartaléka a vasúti iparvágányok revitalizációjában és fenntarthatóbbá tételében rejlik. A kutatás még folyik, de máris megállapítható, hogy a többség
- a vasúti teherszállítás intenzívebb igénybevételének legnagyobb hiányosságaként a kiszolgáló létesítmények – közforgalmú rakodók, rendező pályaudvarok – kapacitáshiányát jelölte meg.
- Emellett akadályt jelent maga a vasúti hálózat kapacitáshiánya.
- Az interjúalanyok akadályként az árat is megjelölték annak ellenére, hogy egy vasúti vagon körülbelül két kamionnal megegyező mennyiséget tud továbbítani.
- A tehervonatok pontosságára vonatkozó válaszok hasonló eredményeket hoznak.
Nem látszik sok a megcélzott modális munkamegosztásból
A Hungrail tagvállalatai a 2030-ra kitűzött EU közlekedéspolitikai célt, azaz, hogy a vasúti teherforgalom a jelenlegihez képest közel 50 százalékkal növekedjen, nem tartják elérhetőnek. Szerintük az a legfontosabb, hogy első lépésben megszülessenek a jelenlegi forgalom stabilizálásához szükséges beavatkozások, mert további állami beavatkozás nélkül a vasúti áruszállítás részaránya tovább fog csökkenni.





