Az FGSZ Földgázszállító Zrt. 51 százalékos közvetlen befolyást szerezhet a CEEGEX Zrt.-ben a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) előzetes, ám kötelezettségeket is tartalmazó hozzájárulása alapján. A hozzájáruláson tavaly december 12-i dátum szerepel, december 17-én pedig már a gáztőzsde tulajdonosváltása is megtörtént.
A kötelezettség azért született a határozat szerint, mert a CEEGEX tulajdonosainak nem lehet befolyásuk a CEEGEX gázkereskedelmi platformján a konkrét kereskedési ügyletekre. Ezért az FGSZ-nek ki kell dolgoznia azokat a szabályokat, amelyekben elkülöníti a saját e tevékenységét érintő tulajdonosi és ügyféli magatartását a CEEGEX szervezett földgázpiaci tevékenységére vonatkozóan. E szabályokat a befolyásszerzés utáni 150 napon belül kell benyújtania a MEKH-nek.
A hivatal – szintén december 12-i szignóval – előzetesen ahhoz is hozzájárult, hogy az FGSZ-en keresztül annak százszázalékos tulajdonosa, a Mol Nyrt. a CEEGEX 51 százalékos közvetett tulajdonosává váljon. A hivatal felhívta a Mol figyelmét, hogy bár a Mol az FGSZ százszázalékos tulajdonosa, ezen tulajdonosi joggyakorlása során nem sértheti meg a CEEGEX Zrt. kapcsán a vertikálisan integrált vállalkozásokra vonatkozó szabályokat.
Az FGSZ a hivatalnak írt kérelmében leírta, hogy a kérdéses üzletrészre vonatkozóan 2024. augusztus 14-én adott a CEEGEX akkori tulajdonosának, a Mavir Zrt.-nek kötelező érvényű ajánlatot, amelyet az szeptember 13-án fogadott el. A Mavir a december 17-i tranzakció után a CEEGEX 49 százalékos tulajdonosa maradt. A CEEGEX egyébként a magyar áramtőzsde, a HUPX Zrt. leányvállalaként működött 2022. december 1-jéig, amikor átkerült a Mavir ellenőrzése alá. Így a HUPX-en keresztül utóbb már nem vált a részévé annak a 2022. december 23-án ADEX néven alakult régiós áramtőzsdecsoportnak sem, amelyhez a HUPX tavaly áprilisban csatlakozott.
Az FGSZ indoklása szerint a tranzakció révén hatékonyabbá és integráltabbá válhat a hazai földgázpiac. Ugyanis – bár a CEEGEX a hazai energiapiac meghatározó szereplője – a benne rejlő lehetőségek teljes kihasználásához erős szakmai befektetőre van szüksége. E szerepre a hazai szakmai befektetők közül az FGSZ önmagát tartja a legmegfelelőbbnek például
„Az FGSZ Zrt. által üzemeltetett, 12 országban 17 különböző szállításirendszer-üzemeltető és tároló által használt RBP platformon keresztül az FGSZ Zrt. fontos regionális szereplőként segítheti elő a CEEGEX Zrt. nemzetközi növekedésre irányuló törekvéseit és a piaci pozíciók erősítését” – olvasható a MEKH-nek írt levelében.
A CEEGEX 2023-at egymilliárd forinthoz közelítő nettó árbevétellel és 374 millió forint adózott eredménnyel zárta. A MEKH 2024. november 26-án hozzájárult, hogy a társaság jegyzett tőkéjét legalább egynegyed résszel leszállítsák. A jegyzett tőke a CEEGEX 2023-as beszámolója szerint az év végén 277,3 millió forint volt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.