A kötelező üvegvisszaváltási rendszer (DRS) fél éve élesedett Magyarországon, január elejére azóta már egymilliárd italcsomagolás hasznosult újra. Jelenleg másodpercenként átlagosan 100 darab palackot váltanak vissza az emberek – közölte a Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. (Mohu) hétfőn.
A közlemény szerint ehhez az eredményhez a fogyasztók mellett a REpontként működő boltok nagymértékben hozzájárultak.
Részükre már több mint 7,2 milliárd millió forint kezelési díjat fizetett ki a Mohu.
A REpontok ennek a költségnek a fejében végzik a visszaváltó automaták üzemeltetését és karbantartását, illetve a környezetük takarítását, valamint a kisebb üzleteknél a kézi visszaváltást és a palackok tárolását az elszállításig.
Magyarországon – több más országgal ellentétben – a 400 négyzetméternél kisebb boltok számára nem kötelező a csatlakozás a rendszerhez. Ennek ellenére az ország településeinek jelentős részén már elérhető a kézi vagy gépi visszaváltási lehetőség, a Mohu folyamatosan várja az új jelentkezőket.
A cég szerint motivációt jelenthet az eddig nem csatlakozott kiskereskedelmi egységeknek, hogy a rendszer indulása óta a fogyasztók 40 milliárd forint értékben választották a visszaváltási lehetőséget kínáló boltokban a levásárolható utalványt az utalás és a jótékonysági opció mellett.
Az adatok alapján egy fogyasztó átlagosan egy tranzakcióban 18 darab palackot vagy dobozt váltott vissza az automatákkal ebben az időszakban.
Az automaták teljesítménye jelentős: a legtöbbet használt gép például már több mint 1,1 millió palackot gyűjtött már vissza. A két ünnep között az országos visszaváltások száma rekordot döntött, és több napon is átlépte a napi 10 milliót – tájékoztatott a Mohu közleményében.
Fontos új részleteket közölt a Mohu az újfajta lomtalanításról
Az eddigi lomtalanítási rendszer mellett hamarosan megjelenik egy átmeneti megoldás, amelyet majd a végleges követ. A változásról eddig kapott tájékoztatás dacára is maradtak nyitott kérdések a Mohu Budapest Zrt. által a fővárosban bevezetendő gyűjtőpontos lomtalanítás kapcsán például a költségek, a díjak és a rendszer bővítése kapcsán. A Világgazdaságnak adott válaszaival a Mohu Budapest több ponton is eloszlatta a homályt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.