Hogyan látja a filmipar helyzetét 2025-ben?
A tartalomigény miatt az ágazat még mindig felfelé ível, viszont elképesztő gyorsan változik. Előbb-utóbb biztos el fogunk érni egy fogyasztói csúcsot, amikor egyszerűen már nem tudunk több tartalmat befogadni nézőként. Ezt a mozifilmekre, sorozatokra vagy bármilyen egyéb rövid tartalmakra és a reklámokra is értem.
A magyarországi piac ki tudja elégíteni az igényeket?
A magyar filmipar – többek között az újonnan épülő stúdiók, az árelőny, a kimagasló minőségű stábok és a megfelelő szolgáltatások miatt – még mindig növekszik. A görbe maximum azért laposodhat, mert a szegmens meglátásom szerint lassan eléri a teljes foglalkoztatottságot itthon. Van azonban olyan virtuális stúdió, akinek a vezetőjével nem is olyan régen beszéltem, akik most építenek egy negyedik stúdiót, mert a maradék három az elkövetkezendő másfél évre már ki van adva. Ha megnézzük azt, hogy általánosságban véve milyen gazdasági helyzetben van Európa, mi pedig egy olyan stabil iparágban dolgozhatunk, amelynek ilyenek a mutatói, az elképesztő áldásos dolog, ezért pedig csak hálásak lehetünk.
Hogy tud egy cég fennmaradni az ágazatban? A verseny láthatóan nagy.
Úgy vélem, a legfontosabb és legnagyobb faktor a fennmaradáshoz és egyúttal az előrelépéshez az innováció. Mégpedig azért, mert ez az iparág azok közé tartozik, amelyek jobban támaszkodnak a digitalizációra, ezért sokkal gyorsabban is változik.
Mond példát arra, mi indukálja ezt a változást?
Az egész iparág egyre jobban „demokratizálódott” az elmúlt tizenöt évben, onnantól kezdve, hogy megjelentek az okostelefonok, mindenki hirtelen „filmkészítővé” vált. Ez egy alulról építkező folyamat, de mindenki láthatja: ha valakinek van mondanivalója, kameraképes, van korszerű mobiltelefonja és egy YouTube-előfizetése, akkor gyakorlatilag abból elképesztően jól meg tud élni, ha el tud érni több százezer vagy millió nézőt. Megfelelő hozzáadott értékkel és tartalommal igazából egyemberes tévécsatornát üzemeltethet az, aki ügyes, és belerak megfelelő mennyiségű és minőségű munkát. Ezt azért fontos megemlíteni, mert ha ezt mint cég felismerjük, és „beledőlünk az innovációba”, azaz rugalmasak vagyunk
vagy leginkább mindegyikben egyszerre, akkor tudunk igazából lépést tartani és fejlődni.
Minden ágazatban a vállalatok évekre terveznek. Lehet ezt továbbra is így csinálni ebben a gyorsan fejlődő környezetben?
Ahogy minden vállalatnál, nálunk is vannak éves tervezések. Ez olyan szinten változott meg, hogy tudjuk, kik az ügyfeleink, tudjuk, mi a munka, de azt, hogy ez pontosan hogyan lesz megcsinálva, és mi lesz a végtermék, azt szépen csak angolul tudom mondani: „lucky guess”. Például nehéz egy nemzetközi ügyfélnek a TikTokra tervezni valamit, mert az év végén még arról volt szó, hogy betiltják Amerikában, a jelenlegi állás szerint pedig mégsem, de legalábbis kapott az applikáció egy 90 napos haladékot. Aztán ki tudja: lehet, egy hónap múlva mégis betiltják, Európában is már szó volt róla. Nem lehet nagyon előre tervezni, és ez csak egy kommunikációs csatorna.
Akkor a piac nagyon gyorsan átrendeződik.
Elképesztően gyorsan változik, és igazából a legnagyobb, legveszélyesebb mondat, amit el lehet mondani a mi iparágunkban, az az, hogy
ezt mindig is így csinálták, ezért mi is így csináljuk.
Ez a mondat általában pár hónap múlva már nem érvényes.
A Magyarországon forgott Brutalista rendezője nyilatkozta, hogy a főszereplő Adrian Brody magyar akcentusát mesterséges intelligenciával (MI) tökéletesítették.
Onnantól kezdve, hogy a mesterséges intelligencia felkerült a térképre, azonnal ráugrottunk, hiszen aki a piacon akar maradni, annak tartania kell a lépést. Már harmadik éve foglalkozunk ezzel nagyon koncentráltan, tavaly csináltunk is egy külön brandet erre Codepunk AI néven. Azt az évet gyakorlatilag arra szántuk, hogy saját szakállunkra gyártottunk referenciákat. Eleinte az MI-nek a gyakorlati haszna a filmiparban és különösen a reklámiparban elenyésző volt. Mi pedig pont azt akartuk megtalálni, hogyan tudjuk ezt hasznosítani. Azt határozottan hangsúlyoznám, hogy
a mesterséges intelligenciánál a Szent Grál a hozzáadott érték.
Azt kell nézni, hogyan tudunk többet adni ugyanakkora büdzséért az ügyfeleknek, vagy ha csökkentik a költségeket, akkor mi ne hátráljunk ki, hanem innovatív módszerekkel megcsináljuk. Most ott tartunk, ha van mondjuk egy 15 jelenetes reklámfilm, akkor megpróbáljuk megtalálni az arany középutat: például a színészvezérelt jeleneteket a klasszikus módon vesszük fel, és a grandiózusabb jeleneteket az ügyfél és a látvány szempontjából is könnyebb és költséghatékonyabb megoldani MI-vel.
Filmszerűen indult az Umbrella-sztoriMég 2004-ben két főiskolai barát, Kázmér Miklós és Hidvégi Zoltán alapította az akkor még főként rendezvényfilmes vállalkozást. A néhány fős cég egy III. kerületi panellakásban kezdte el tevékenységét, és mára a hazai filmgyártás megkerülhetetlen központja lett saját gyártóstúdióval. Az Umbrella Collective az elmúlt két évben egy komoly profiltisztításon ment keresztül annak érdekében, hogy a filmgyártás mellett az utómunka-szolgáltatásokra fókuszáljon, és ezen a területen terjeszkedni tudjon, jelenleg Németország és Anglia felé. Ma már rengeteg nemzetközi díjnyertes projektjük van, legutóbb egy német cég társadalmi célú hirdetésével megnyerték Cannes-ban az Arany Oroszlánt. Saját irodával rendelkeznek Budapesten, Düsseldorfban, kiemelt célpiacuk Németország, az Egyesült Királyság és Dubaj. Televíziós, online tartalmak, oktatófilmek, 2D-s és 3D-s animációs filmek, videóklipek, illetve több love projekt kapcsán kollaborálnak ügynökségekkel, szervezetekkel, rendezőkkel, zenészekkel vagy bárkivel, aki egy jó ötlettel keresi meg őket. |
Sokan félnek ettől a technológiától, mondván: elveszi a munkát.
Az MI miatt mi eddig csak felvettünk embereket. Úgy gondolom – és most nem megyek vissza egészen az ipari forradalomig –, hogy anno például a grafikusoknál csak az lehetett szakember, akinek különlegesen jó kézügyessége volt. Aztán jött a Photoshop, amiatt ez egy kicsit elmosódott, most meg itt van az MI, és gyakorlatilag mindenkiből lehet alkotó, aki tud jól briefelni. Természetesen minél jobban képzett, tehetségesebb és elhivatottabb valaki, annál jobban helyt tud állni a szakmában. Amit az eredményez, és fontos lett a szakmában, hogy
a kép- és videóalkotásnak a belépési küszöbe sokkal magasabb lett. Már nem lehet eladni egy filmet egy ceruzával rajzolt storyboarddal, mert kinevetnek.
Akkor ez egy hatalmas lehetőség a filmszakmában is.
Szerintem ez inkább egy borzasztó nagy lehetőség, mintsem hogy félni kelljen tőle. Ahhoz a pillanathoz hasonlítanám, amikor annak idején a filmkamerákat lecserélték digitálisra. Az MI-ről most azért van több szó nem csak a filmiparban, mert rengeteg különböző területen utat tör magának. Mi is kapkodjuk a fejünket, az MI-csapatunknak az egyik legfontosabb feladata a kutatás. Muszáj állandóan nyitott szemmel járni, keresni, melyek a legújabb fejlesztések, amivel nyilván lehet megint egy pici versenyelőnyt nyerni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.