A hazai ipart továbbra is a német gazdaság válsága és az ezzel összefüggő gyenge külső kereslet húzza vissza – értékelte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) decemberi ipari termelésről közzétett adatait a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A tárca felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Unió versenyképességi problémáktól szenved, mivel Németország két éve tartó recesszióval, politikai és gazdasági instabilitással küzd. Az NGM szerint
a jelen pillanatban a német gazdaság maga alá teperte a magyar gazdaságot,
ami a beszállító láncokon keresztül a beruházásokban, az exportban és az ipar teljesítményében is érezteti hatását. Azonban Magyarországon a modern gyárak, a kapacitások rendelkezésre állnak, ám alacsonyabb kihasználtsággal termelnek a külpiacok válsága miatt.
Ugyanakkor a belső kereslet helyreállásának köszönhetően már mutatkoznak bíztató jelek a hazai iparban, tavaly decemberben a számítógép, elektronikai, optikai termék, illetve az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása is nőtt.
A közleményből az is kiderül, hogy a magyar gazdaság fordulóponthoz érkezett, hiszen a belgazdaság helyreáll, a középosztály erősödik, a családok bizalma pedig fokozatosan javul. A reálbér több mint egy éve nő, a fogyasztás is bővül, a hazai turizmus rekordévet zárt tavaly, kimagasló a foglalkoztatottság, az új- és használtautópiac is élénkül, a lakástranzakciók száma dinamikus növekszik, továbbá a lakossági hitelezés is fellendülőben van.
A magyar kkv-k hatékonyabbá, versenyképesebbé tételén is dolgozik a kormány, amit a 21 intézkedésből álló Új Gazdaságpolitikai Akcióterv részeként megvalósuló Demján Sándor Program is támogat, és már kezdi kifejteni hatását. A programon keresztül 1400 milliárd forintnyi forrással támogatja a hazai kkv-k méretugrását és termelékenységének növelését a kormány, ami a magyarországi ipart is erősíti.
A hitelezés helyreállítása kulcskérdés a vállalkozások esetében, a fordulatot fel is kell gyorsítani a kkv-k érdekében.
A kormány ezt még könnyebben elérhető kamatmentes hitelekkel és a Széchenyi Kártya Programmal segíti. A KAVOSZ Zrt. és a kereskedelmi bankok erőfeszítéseinek köszönhetően az utóbbi még kedvezményesebben, 3 százalékos kamat mellet lesz elérhető.
Új lendületet adhat a magyarországi ipar számára a külső piacok helyreállása, valamint az olyan közeljövőben megvalósuló gigaberuházások, mint a CATL, a BYD, a BMW, a SEMCORP, vagy az EcoPro, melyek a gazdaság növekedésében is kulcsszerepet játszhatnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.