Üvegvisszaváltás: kevesen tudják, nem csak a PET-palackért fizetnek, a kupakért is – ennyit adnak érte
Már csak a MOHU szerződéses partere veszik át az országban kihelyezett kupakgyűjtő fémszívek tartalmát, ráadásul magukat a kupakokat is egyre nehezebb elválasztani a palackokól az uniós előírások miatt.

A Délmagyar összeállítása szerint az elmúlt években utcákra került kupakgyűjtő fémszívek ennek ellenére az utcákon maradtak, noha a makói Hagymatikum közelében kihelyezett kupakgyűjtő, ami mindössze egyetlen hónap alatt megtelt, egy év alatt 93 ezer 600 forintot gyűjtött össze. További problémát jelent, hogy
míg régen sok cég foglalkozott a kupakok átvételével, addig ma már csak a MOHU jogosult erre.
A MOHU-nak pedig mindössze 7 szerződéses partnere veszi át a kupakokat országszerte, így például Csongrád-Csanád vármegyében nincs is lehetőség azok leadására. Szegedhez legközelebb Balotaszálláson található átvételi pont, ahol 85 forintot fizetnek a kupakok kilójáért, tehát jóformán csak a benzinköltség végül több lesz, mint a kupakokért begyűjthető pénz. A vármegyeszékhely és Balotaszállás között ugyanis 62 kilométer a távolság.
Nem meglepő, hogy egyes helyeken, például Ferencszálláson már nem is próbálkoznak pénzzé tenni az összegyűjtött kupakokat, helyette egy alapítványnak adják, ahol kreatív kézműves termékek készülnek azokból.



