Március 20-án és 23-án a Törökország elleni mérkőzésekkel kezdi meg idei szereplését a magyar válogatott. Marco Rossi együttese a Nemzetek Ligája rájátszásában az A Ligában maradásért küzd majd a jó formában lévő törökökkel. Az isztambuli találkozó lesz a nemzeti tizenegy történetének ezredik mérkőzése, a budapesti visszavágó pedig az első idei hazai meccse.
A március 23-i sorsdöntő csatára pedig már elkezdődött a jegyértékesítés. Február 17-től élhettek elővásárlási jogukkal a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szurkolói klubjának aranyszintes tagjai, február 18-án délelőtt 10 órától pedig immár a nem aranyszintes klubtagok számára is elkezdődik az elővásárlási időszak.
A többiek, azaz a nagyközönség számára február 20-án, 10 órától indul a roham. Ekkor már mindenki megkülönböztetés nélkül, érkezési sorrendben vásárolhat jegyeket, amennyiben még van elérhető. Az elmúlt években ugyanis rendre megesett, hogy már az első napon elkelt valamennyi belépő a válogatott aktuális meccsére.
Fontos újítás, hogy az idei évtől kezdve már csak a szurkolói regisztrációval rendelkezők vásárolhatnak jegyet a férfi A-válogatott találkozóira, továbbá az alapregisztráción túl a szurkolók beléphetnek a szurkolói klubba is. A szurkolói Klub rendszere mobiltelefonos alkalmazásból is elérhető, Androidon és iOS-en egyaránt. Bővebb tájékoztatást az MLSZ oldalán találhatunk a jegyvásárlásról.
A Törökország elleni hazai NL-meccsre is négy árkategóriában vásárolhatunk jegyet:
A Budapesten található Puskás Aréna befogadóképessége 67 155 fő, és a várakozások szerint az idei első hazai meccsen is telt ház előtt játszhatnak Szoboszlaiék. Akinek esetleg nem jut jegy, az se csüggedjen, lesznek még hazai meccsek 2025-ben. Június 6-án felkészülési meccsen Svédország lesz az ellenfél, ősszel pedig már a 2026-os labdarúgó-világbajnokság selejtezőin szerepel Marco Rossi együttesen. Szeptember 9-én Portugália vagy Dánia (az NL-rájátszásban derül ki, hogy melyikük), Október 11-én Örményország, november 16-án Írország vendégszerepel a Puskás Arénában.
A magyar válogatott valamennyi 2025-ös meccsét élőben közvetíti az M4Sport, és online is nézhetjük őket az m4sport.hu oldalon.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.