Egy virtuális sétán bárki számára digitálisan látogathatóvá és bejárhatóvá vált a Botaniq Turai Kastély gyakorlatilag minden szeglete – közölte a Világgazdasággal a BDPST Goup. Az egység weboldalán elérhető 360 fokos sétának köszönhetően egyaránt megtekinthető a kastély és annak botanikus kertje, miközben ugyanabból a nézőpontból fedezhető fel a felújítás előtti romos állapot, illetve a helyreállított épület.
A turai kastély állapota a megfelelő karbantartás hiánya, valamint a természeti elemek okozta viszontagságok miatt a 2000-es évekre már jelentősen leromlott, a BDPST Group által 2016-ban megkezdett felújítás gyakorlatilag az utolsó órában mentette meg a páratlan építészeti értéket a pusztulástól. A beruházás és a koncepcióalkotás során mind a külső, mind pedig a belső terek kialakításánál
fontos szerepet kapott az értékmegőrzés, vagyis a kastély eredeti elemeinek helyreállítása.
A 30 hónapig tartó felújítási munkálatok során 12 restaurátor-szakterület munkatársai tudásuk maximumával dolgoztak a kőelemek, gipszstukkók, falfestmények és fa épületelemek helyreállításán. A teljes tetőszerkezetet felújították, ráadásul ugyanannak a természetes palának a felhasználásával, amely a kastélyt az 1883-as építtetése óta fedte, miközben húsz, összeomlás szélén álló kéményt is tégláról téglára újraépítettek. A kastély falainak gyönyörű díszítőfestése is helyreállításra szorult, amelyet az Operaház megújulásán is dolgozó Herling Zsuzsa festőrestaurátor és csapata öt hónapig tartó folyamatos munkájának köszönhetően ma már az eredeti pompájában láthatnak a webséta látogatói is.
A kastélyt rehabilitált kastélykert öleli körül, amely szintén bejárható a virtuális fejlesztés révén. A felújítás tájépítészeti részét a Pagony Iroda tervezte: a 2020-ban megvalósult ökologikus és reprezentatív kiültetés keretében 40 idős fa, illetve több ezer cserje, díszfű és egyéb fűféle kapott helyet a park változatos növényállományában. Az átadást követő évben a kert elnyerte a legjobbnak járó díjat a Tájépítészeti Nívódíj örökségvédelmi projektek, történeti kertek kategóriájában.
Megszólalt Orbán Ráhel a turai kastély sorsárólA turai Botaniq Hotel kastélyszálló még pár hétig működik hotelként. Orbán Ráhel úgy fogalmazott, hogy patthelyzettel kellett szembenézniük. |
A 2020-ban átadott, felújított épületet és kastélyparkot a szálloda nyitását megelőző hétvégén elsőként a turai lakosoknak mutatták meg, a két napon át tartó bejárásokon több mint 400-an vettek részt.
„Fontos számunkra, hogy a BDPST Group által felújított egyedülálló építészeti értékek széles közönség számára is megismerhetők, megtekinthetők legyenek, az egységek zavartalan üzleti működésének biztosítása mellett – nyilatkozta Tiborcz István, a BDPST Group tulajdonosa. – Ezért döntöttünk úgy, hogy a Botaniq Turai Kastély koncepcióváltása mellett is találjunk egy olyan megoldást, aminek köszönhetően még ha virtuálisan is, de mindenki számára látogathatóvá válik ez a Közép-Európában is kiemelkedő épület.”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.