Örülhetnek a bérlők: nem drágultak az albérletek februárban, sőt, Budapesten minimális csökkenés történt – összegezhető KSH–Ingatlan.com legfrissebb lakbérindexe.
Februárban stagnáltak a bérleti díjak, Budapesten pedig minimálisan csökkentek januárhoz képest, miközben a kínálat éves összevetésben 26 százalékkal bővült, és március közepén már 17,8 ezer kiadó lakásból válogathatnak a bérlők – ez derül ki a KSH–Ingatlan.com legfrissebb lakbérindexéből.
Januárban még országosan és a fővárosban is 2-2 százalékos volt az előző hónaphoz mért drágulás, de februárban országosan csupán 0,2 százalékkal nőttek a bérleti díjak januárhoz képest, ami stagnálásnak felel meg.
Budapesten pedig 0,4 százalékos csökkenés következett be ekkor az albérleti díjakban egy hónap alatt.
Az inflációval korrigált országos és budapesti reállakbérindexek 0,5-1,1 százalékkal csökkentek havi szinten, ami a keresetek növekedése miatt egyben azt is jelenti, hogy a fizetések kisebb részét kell albérletre költenie a bérlőknek.
A szerény mértékű budapesti bérletidíj-csökkenés elsősorban a drágább budai kerületeknek köszönhető, ugyanis az olcsóbb lokációknak számító pesti külső kerületekben tovább emelkedtek a bérleti díjak.
Az, hogy a bérleti díjak tulajdonképpen változatlanok maradtak, a fővárosban pedig mérséklődtek köszönhető a kínálat számottevő bővülésének is. Ráadásul, mivel
a lakáspiac eladói oldalán egyre aktívabbak a befektetők, ezért ez előrevetíti az albérletkínálat további bővülését, ami fékezőleg hathat a bérleti díjak emelkedésére középtávon is
– értékelte a helyzetet Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. A szakértő hozzátette, hogy a februári stagnálás az albérletárakban azért is jelzésértékű, mert ez a főiskolai-egyetemi keresztféléves képzések indulása miatt viszonylag intenzív időszaknak számít a kereslet szempontjából.
Az elmúlt 10 évben szinte minden februárban 1-2 százalékos drágulás történt az albérletpiacon januárhoz képest, idén viszont csak stagnáltak a bérleti díjak – mutatott rá a szakember.
Hogyan indult a március?
A fővárosban kiadásra kínált lakóingatlanok átlagos bérleti díja az Ingatlan.com adatai szerint március elején 250 ezer forintot tett ki, ami megegyezik az egy évvel korábbival. A bérlőjelöltek a fővárosban majdnem 11 ezer lakásból választhatnak, ami 21 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi kínálatot.
A legtöbb kiadó lakás a XIII. kerületben található, ahol közel 1500 ingatlan vár bérlőre, ami 50 százalékos növekedést jelent a tavaly március elején látott kínálathoz képest.
A kerületben az átlagos bérleti díj pedig a 250 ezres szinten maradt.
A legerősebb albérletpiaccal rendelkező vármegyeszékhelyek közül Debrecenben 116 százalékkal nőtt a kínálat egy év leforgása alatt. Az erős kereslet miatt azonban az átlagos bérleti díjak 15 százalékkal 230 ezer forintra nőttek.
Szegeden a kínálat 8 százalékos bővülését a bérleti díjak 16 százalékos emelkedése kísérte, így március elején 160 ezer forintnál járt az átlagos lakbér. A győri albérletpiacon 31 százalékkal több kiadó lakás jelent meg a piacon, a bérleti díj 190 ezer forint jelenleg, ami visszafogott, 6 százalékos drágulást takar.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.