A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) folyamatosan egyeztet az érintett kereskedőkkel a „profitplafon-intézkedés” végrehajtása kapcsán, és az árrésstop kihirdetését követően minden kereskedői megkeresést megvizsgál, beleértve az Országos Kereskedelmi Szövetség megkeresését is – közölte a tárca pénteken.
A szövetség részéről idáig a saját márkás termékek arányára vonatkozó tisztázandó kérdés érkezett a tárcához, egyéb szakmai állásfoglalás-kérés – ideértve az árrésszabályokat – nem érkezett. Ebből fakadóan a sajtóban megjelent, rendelethez kapcsolódó problémafelvetés sem érthető
– írták.
A közlemény szerint az NGM, illetve a szakmai irányítása alá tartozó Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság minden támogatást biztosít ahhoz, hogy a kiskereskedelmi üzletek egyértelmű állásfoglalással rendelkezzenek a szabályozásban foglalt kötelezettségeik teljesítéséhez.
Ennek érdekében szakmai útmutató is megjelenik, amely a kiszámítható és egységes jogalkalmazásban segíti az érintett szereplőket, ideértve a vállalkozásokat, valamint az ellenőrzéseket végző hatósági jogkörrel rendelkező kormányhivatalokat.
A minisztérium a jogszabály kidolgozása során figyelmet fordított arra is, hogy védje a kis üzleteket, így az intézkedés csak az egymilliárd forint feletti 2023. évi értékesítési nettó árbevétellel rendelkező kiskereskedőkre vonatkozik – közölték.
Az intézkedés március 17-én lép hatályba, így a vásárlók az üzletekben már hétfőtől tapasztalhatják az árcsökkentő hatását. A minisztérium várakozásai szerint az intézkedés az érintett 30 termékkategóriánál átlagosan több mint 10 százalékos árcsökkenést eredményezhet – tették hozzá.
A profitplafon nem minden boltra lesz érvényes
A Nemzetgazdasági Minisztérium szakmai útmutatóval segíti a kiskereskedelmi élelmiszerláncokat és a hatóságokat a hatósági árak alkalmazásához. A profitplafont hétfőn vezetik be a boltokban. Az árcsökkentő intézkedés a kis forgalmú üzleteket nem érinti. A minisztérium arra számít, hogy átlagosan több mint tíz százalékkal csökkenhet a termékek ára az érintett kategóriákban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.