
Visszaszámol az építőipar, a lakásépítés adhat először munkát újra
Nagyon alacsony tavalyi bázishoz fog mérni a Központi Statisztikai Hivatal, ezáltal a januári számok enyhe növekedést mutathatnak, de egyetlen hónapból komoly következtetést nem lehet levonni – mondta a Világgazdaságnak Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke.

Mikor lesz munkája az építőiparnak?
A lakásépítés és felújítási munkákra szóló megbízások száma és volumene várhatóan növekedni fog ebben az évben, mindez azonban a tényszámokban majd igazán 2026–2027-ben jelenik meg, de legalább már idén munkát adhat az építőiparnak.
Az építőanyag-gyártók és kereskedők épp most összegezték, hogy a januárban tapasztalt pozitív elmozdulás, az akkori keresletnövekedés átmenetinek bizonyult,
az alapvető építőanyagok iránti kereslet februárban-márciusban megtorpant.
Ugyanakkor a januári piac élénkülés valamilyen módon megmutatkozik majd a hivatalos statisztikában is, tehát nem kizárt, hogy a január pozitív számokat fog mutatni az ÉVOSZ elnöke szerint.
A legnagyobb kérdés az új szerződésállomány alakulása lesz, miután
- 2024-ben 2,6 százalékkal,
- az év utolsó hónapjában viszont már 9,4 százalékkal kevesebb új szerződést kötöttek az előző évhez viszonyítva.
A 2018–2023 közötti erős piaci bővüléshez kiépült építőanyag gyártó kapacitások most kihasználatlanul állnak, üzemrészeket zárnak be a felvevőpiac hiánya miatt. Mindenekelőtt a szigetelőanyag, valamint a falazó- és burkolóanyagok gyártóit érinti a visszaesés.
Több lakás épül majd
Hamarosan startol az új Lakhatási Tőkeprogram, aminek első körben pályázható 200 milliárd forintos keretét várhatóan megemelik a már előzetesen is tapasztalható fokozott érdeklődés miatt. Az önmagában évente 8-9 ezer új lakását megépítését generáló program érdemben járulhat hozzá a lakásépítés felpörgéséhez, de 2025 második féléve előtt nem jelenik meg az építőipari kivitelezés mutatóiban – mondta Koji László. A szövetségi elnök leszögezte:
2027 lehet az a teljes év, amikor már tényszámokban is látszik a tőkeprogram hatása.
A lakásépítés azonban az építőipar összes tevékenységének 28-30 százalékát adja, a felújítás és az új építések együtt, vagyis annak bővülése az építési piac egynegyedét mozgatja meg.





