A beszállítói pozíciókat ambicionáló regionális cégek kezére játszhat az EU-n kívülről érkező alkatrészek drágulását hozó vámháború, és számíthatnak a BMW közreműködésével nemrégiben létrejött Debreceni Autóipar Klaszter támogatására is. Azonban mindezekkel együtt is valószínűleg csak három év múlva rúghatnak érdemben labdába. Akkor járnak le ugyanis az elsők azok közül a szerződések közül, amelyeket a Debrecenben megtelepült nagy ipari szereplők kipróbált partnereikkel mostanra már megkötöttek.
A regionális vállalkozások számára addig is ugródeszkát jelenthet a jelenlegi beszállítói kör nemzetközi cégeivel kialakítandó partnerség, amire egyes szereplők máris hajlandóságot mutatnak, de gyorsíthatja a földrajzilag közeli potenciális beszállítói kapacitások jobb kiaknázását a távoli szállításokat jelentősen megdrágító vámháború is.
A kihívás óriási, így nem meglepő, hogy a szóba jöhető cégek körében egyfajta óvatosság is tapasztalható.
Egy részük ugyanis kockázatosnak ítéli, hogy hátat fordítson eddigi partnereinek, és egyetlen jelentős megrendelőnek kösse le termelő kapacitásai nagy részét.
Vannak olyan vélemények, amelyek szerint az egy irányba lekötött kapacitások volumene nem képviselhet 30 százaléknál nagyobb arányt, mások szerint egy nagyobb beszállítói tender elnyerése olyan „lottófőnyeremény”, amelynek a teljesítéséhez akár külső partnerekkel is érdemes kooperálni.
Bár a BMW startra kész beszállítói körében hazai tulajdonosi hátterű céget egyelőre nem nagyon találni, középtávon maga az autóipari konszern is fantáziát láthat abban, hogy értékláncára akár közvetlenül is felcsatlakoztasson helyi vállalkozásokat. Erre utalhat, hogy
a Debreceni Autóipari Klaszter éppen a BMW-gyárat vezető Hans-Peter Kemser bábáskodásával jött létre, és természetesen tagja a szervezetnek maga a BMW is.
A tíztagú klaszter a nem túl távoli jövőben további 20-30 gazdasági szereplő bevonásával számol. Továbbra is elsősorban autóipari és logisztikai cégeket várnak, de más gazdasági szereplők előtt is nyitottak lesznek. A szervezet regionális jellegét azonban hosszabb távon meg szeretnék őrizni.
A klaszternek alapítóként tagja többek között
A klasztertag Hajdu Autótechnika TIR2, TIR3 beszállítóként húsz éve gyárt préselt alkatrészeket olyan márkáknak, mint a Mercedes, a BMW, Volvo vagy a Porsche. Novotni Anna vezérigazgató szerint azonban direkt beszállítóként egyelőre biztosan nem jönnek szóba. Ennek okai között első helyre sorolandó, hogy
mint minden multi, a BMW is abszolút biztonságra törekszik, amit egy új gyár indításakor egyértelműen a bevált beszállítói kör garantálhat.
A világgazdaság bizonytalansága és a vámháború okozta alkatrészdrágulás azonban a vezérigazgató szerint is felgyorsíthatja a beszállítói lánc rövidülését és viszonylag rövid idő alatt helyzetbe hozhatja a debreceni gyár közelében elhelyezkedő cégeket. BMW tekintetében középtávon számolnak is egy ilyen lehetőséggel.
Nem zárkóznak el Debrecenben megtelepült kínai cégekkel való együttműködéstől sem, bár úgy látják, utóbbiak kiszolgálása az igényelt mennyiség nagysága miatt egyelőre túl nagy falatnak lehet egy magyar középvállalkozás számára.
A nagy gyárak küszöbönálló indulása jelenleg leginkább a logisztikai piacon generál nagy versenyt. Jellemző a várakozások nagyságrendjére egyes piaci szereplők azon becslése, miszerint BMW, a két nagy akkumulátor gyártó – a CATL és az EWE Power – belépését követően ötszázezer négyzetméter raktárkapacitásra is szükség lehet. A helyi konjunktúrát kiaknázására hatalmas logisztikai csarnokok épülnek, amelyek közül nem egyet lehet hazai szereplőkhöz kötni.
A Xanga és a Ghibli például nemrégiben adott át egy több mint húszezer négyzetméteres big boxot a Déli Ipari Parkban, a száz százalékban magyar tulajdonban álló Szinorg csoport pedig év végére ígéri a BMW tőszomszédságában épülő 25 ezer négyzetméteres logisztikai központja átadását.
Fülöp Zsolt a logisztikában érdekelt TransSped résztulajdonosa aki egyben a Klaszter egyik alelnöki posztját is betölti, úgy véli, a fejlesztői-befektetői érdeklődés teljesen érthető, hiszen a debreceni gazdasági boom valóban jelentős kapacitás szükségletre utalhat. Az viszont egyelőre nem világos, hogy a tényleges igény mekkora lesz. Ez annál is inkább kérdés, mert a gyártók nem szívesen raktároznak, helyette a gyártás azonnali kiszolgálását részesítik előnyben. Mindezek miatt szerinte a folyamatban lévő, illetve tervezett raktárfejlesztések egyelőre spekulatívnak tekinthetők.
Bár a TransSpednek mintegy
első körben nem sikerült neki nagyobb tendert nyerni a BMW-től. Közvetlenül kaptak viszont több kisebb megrendelést is. Fülöp Zsolt úgy véli, ez a bizalom kiépítésének fontos lépése, amelyet a későbbiekben több is követhet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.