„Bár a Magyar Suzukinak számos nehézséggel kellett megküzdenie, a kihívásokat szervezetten, rugalmasan tudtuk kezelni” – mondta Acumi Maszato, a Suzuki vezérigazgatója az autógyártó nagyvállalat 2024-es beszámolójának bemutatóján, megjegyezve: eseménydús évet zártak tavaly. Hozzátette: termelésük és értékesítésük is stabil maradt, a cég megőrizte a magyar gazdaságban betöltött meghatározó szerepét.
Az igazgató beszédében kiemelte: 2024-ben az ellátási láncot negatív külső hatások – piaci és geopolitikai változások, természeti katasztrófák – befolyásolták. A vállalati szintű együttműködéseknek és a kiváló csapatmunkának köszönhetően az alkatrészellátást mindezek dacára fenn tudták tartani, a működés optimalizálásával csökkenteni tudták a költségeket.
Emlékeztetett, hogy 2024 februárjában legördült gyártósorukról a négymilliomodik Suzuki, egy GLX felszereltségű hibrid Vitara. Hozzátette, hogy 32 év alatt összesen hétféle típus készült Esztergomban: manapság 123 országba exportálják az ott előállított S-Cross és Vitara modelleket. 2024-ben 111 492 autót gyártottak, 92 százalékát exportra.
A gyárban külföldön és itthon is népszerű modellek készülnek. Az igazgató felhívta a figyelmet, hogy a Vitara és az S-Cross főszerepet játszott abban, hogy a Suzuki ismét vezető márka lett az új személyautók magyarországi piacán: 15 732 forgalomba helyezett gépjárművel – 12,94 százalékos részesedéssel – végeztek az élen. Hangsúlyozta: az anyavállalat fenntarthatósági célja, hogy 2050-re termékportfóliójuk és üzemeik is karbonsemlegesek legyenek. Februárban nagy lépést tettek ebbe az irányba:
átadták saját napelemparkjukat. A vállalat így éves szinten csaknem 270 millió forintot spórolhat meg, és több mint 1700 tonnával csökkentheti a közvetett szén-dioxid-kibocsátást.
Az autóipar jelentős átalakuláson megy át, a változások a Suzuki csoportnak is kihívásokat jelentenek
– emelte ki Acumi. Novemberben anyavállalatuk bemutatta a Suzuki első tisztán elektromos személyautóját, az eVitarát, amely új korszakot nyit a Magyar Suzuki életében is. Céljuk, hogy minél sikeresebben vezessék be az új modellt a hazai piacon. Jelezte: a gazdaságosan üzemeltethető, de lendületes teljesítményt nyújtó hibrid autókra persze továbbra is nagy az igény. Emlékeztetett, hogy 2020-tól már kizárólag ilyen modelleket értékesítünk az Európai Unió piacain.
Az ötszázezredik hibrid személygépkocsit, egy GLX fel- szereltségű S-Crosst 2025. januárban gyártották le, márciusban pedig az egymilliomodik Vitara gördült le az esztergomi gyártósorról.
Acumi Maszato arról is beszélt, hogy a járműiparban egyre kiélezettebb a verseny. Gazdasági, humán erőforrást érintő és globális geopolitikai kihívásokkal is szembe kell nézniük, ezért működésükben nagy szükség van a rugalmasságra. Végezetül elmondta: az autóipar átalakulása nem zökkenőmentes folyamat, azonban a tudásuk és a tapasztalatuk is megvan hozzá, hogy jól reagáljanak az új kihívásokra.
A Magyar Suzuki 2024-es pénzügyi eredményei:
Tavaly összesen 111 492 autó készült Esztergomban (92 százaléka exportra), ez kevesebb az előző évhez képest. 2023-ban az európai disztribútor- és hazai márkakereskedői hálózat készlete alacsony volt a korábbi félvezetőhiány miatt, amely nagyobb gyártási volument generált. A 2024-es gyártási szám azonban illeszkedik a korábbi évek trendjébe és a középtávú várakozásokhoz.
Bár az előrejelzések a teljes hazai újautó-piac egy számjegyű bővülésével számoltak, végül
növekedést produkált a megelőző esztendőhöz képest. Tavaly összesen 121 607 személygépkocsit helyeztek forgalomba az országban. A Magyar Suzuki 15 732 új személyautó-regisztrációval, 12,94 százalékos piaci részesedéssel az első helyen végzett a hazai újautó-értékesítési listán.
Ezzel visszavette piacvezető pozícióját Magyarországon, az esztergomi sorozatgyártás 1992-es megkezdése óta immár 21. alkalommal.
Az eredményes magyarországi értékesítésben meghatározó szerepet játszottak az esztergomi gyártású modellek, így az S-Cross és a Vitara, illetve a Japánból érkező, tavaly megújult Swift. A két Esztergomban gyártott típus a hazai értékesítési lista első két helyét szerezte meg: Vitarából 6883, S-Crossból 6607 darabot helyeztek forgalomba az év folyamán, ami 38, illetve 11 százalékos növekedés a két típus eladási számaiban 2023-hoz képest. Járműkategóriák szerint a Vitara a kis szabadidő-autók között 29,3 százalékos, az S-Cross a kompakt szabadidő-autók között (C SUV-szegmens) 20,3 százalékos részarányt ért el, ami kategóriájában az első helyet jelentette mindkét Suzuki modell számára. Az új Swift 1867 darab értékesített darabbal a B-kisautó-szegmens első helyén végzett. Tavaly februárban legördült a gyártósorról a négymilliomodik esztergomi gyártású Suzuki, egy GLX felszereltségű hibrid Vitara.
A nem Esztergomban készülő, de Magyarországon is forgalmazott típusok a márka belföldi összértékesítésének 16,5 százalékát adták. A 2024-ben forgalomba helyezett 15 732 Suzuki mintegy 45 százaléka, 7073 személyautó került céges és intézményi ügyfelekhez, amivel a márka a negyedik helyet szerezte meg a flottaértékesítők mezőnyében.
A nemzetközi piacokon 2024-ben összesen 123 369 darab autót értékesítettek 5 kontinens 123 országába, amelyből 116 500 volt esztergomi gyártású. Az értékesítés 86,7 százaléka, 106 940 darab autó ment exportpiacokra. A Magyar Suzuki Zrt. a legtöbb autót már kizárólag hibrid hajtásrendszerrel az európai piacokon értékesíti.
A Magyar Suzuki Zrt. jelentős országos, illetve régiós márkakereskedői hálózattal és értékesítési tevékenységgel van jelen a hajómotor-, illetve a motorkerékpár-üzletágban. A marine-részleg 1999 óta forgalmaz Magyarországon hajómotorokat, alkatrészeket, hajós kiegészítőket. 2017 óta kelet-közép-európai disztribútorként Magyarországon kívül további 13 országba értékesít hajómotorokat partnerein keresztül. Tavaly összesen 416 hajómotort adtak el itthon, amellyel megőrizték a piacvezető szerepet. Az export piacokon 1750 hajómotort értékesítettek.
A motorkerékpár-üzletág Magyarországgal együtt 14 ország piacát látja el. Összesen 384 darab Suzuki motorkerékpárt regisztráltak, és 4,77 százalékos piaci részesedést értek el Magyarországon. Az exportpiacokon 1836 darab motorkerékpárt értékesítettek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.