A Uniqa meghatározó szereplővé vált a közép- és kelet-európai régió biztosítási piacain – jelentette ki Wolfgang Kindl, az osztrák biztosítótársaság igazgatóságának tagja egy háttérbeszélgetésen Budapesten, ahol ismertette a cég növekedési terveit, majd beszélt a magyar és az ukrán piacról is.
Kiemelte, hogy a vállalat nemzetközi üzletága folyamatosan növekszik, a cégcsoport prémiumbevétele 2024-ben majdnem elérte a 7,8 milliárd eurót. A nemzetközi üzletág több mint 40 százalékot tett ki a teljes bevételből, és jelenleg 18 millió ügyfelet szolgálnak ki Európában. Hangsúlyozta, hogy ők az egyik legnagyobb biztosító a közép- és kelet-európai régióban.
„A régiós piac növekedése jelentősen meghaladja az osztrákét, mi ezt a fejlődést igyekszünk maximálisan kihasználni” – mondta Wolfgang Kindl. Hozzátette, hogy a 2023-as évben az Uniqa 14 százalékos növekedést ért el a régióban, szemben a piac 10 százalékos átlagos bővülésével.
Beszámolt arról is, hogyan alakította át nemzetközi struktúráját. „Célunk, hogy egyesítsük a különböző piacokat, és racionalizált növekedési pályát kövessünk.” A közép- és kelet-európai régióban a növekedési lehetőségek bőségesek, és mi a legjobban szeretnénk kihasználni ezeket – tette hozzá Kindl.
A cégcsoport különösen fontos szerepet szán Magyarországnak, amely nemcsak a biztosítói innovációk központja, hanem a digitális fejlesztések éllovasa is. Az online biztosítási platformok és digitális ügyfélszolgálat révén az Uniqa gyorsan reagál a piac változó igényeire. Hazánkat a vállalat egyik érett, stabil piacaként jellemezte a közép- és kelet-európai régióban. Mint mondta:
Magyarország régóta top 5-ös piaca a cégcsoportnak, és fontos része a nemzetközi üzletág érett piacai között.
Kiemelte, hogy a fenntarthatóság az Uniqa alapvető üzleti filozófiájává vált. A vállalat az egészségügyi és ESG-szolgáltatások terén is egyre bővítette kínálatát, és mind nagyobb szerepet vállal a kis- és középvállalkozások támogatásában. A társaság nemcsak a legnagyobb egészségbiztosító Ausztriában, hanem
hogy túllépjen a hagyományos kockázatkezelési modelleken.
A háború kitörése után az Uniqa elkötelezett maradt Ukrajnában, és továbbra is jelentős szereplő a piacon. Wolfgang Kindl kiemelte, hogy a cég nem politikai döntéseket hoz, hanem hosszú távú szemléletben dolgozik. Hozzátette: Ukrajnában 1,1 millió ügyféllel és 900 alkalmazottal rendelkezik.
A háború ellenére is folytatjuk a szolgáltatásokat, és mindent megteszünk azért, hogy ügyfeleinket a legnagyobb biztonságban és megfelelő ellátásban részesítsük
– mondta Kindl. A vállalat Ukrajnában négy biztonsági zónára osztotta az országot, hogy megfelelő kockázatkezeléssel biztosítani tudja a szolgáltatásokat:
Wolfgang Kindl hangsúlyozta, hogy bár a helyzet rendkívül nehéz, az Uniqa továbbra is marad Ukrajnában.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.