Végh Gábor, a ZTE FC tulajdonosa kedden a klub hivatalos honlapján jelentette be, hogy tizenegy év után távozik a csapat éléről. Az egyesület közleménye szerint Végh mellett Sallói István sportigazgató és Mocnek Mária ügyvezető igazgató is elhagyja a zalaiakat, az új vezetőkről konkrétumokat nem árultak el, mindössze annyit írtak, hogy a klubvezetés új struktúrájának kialakítása jelenleg is folyamatban van, a részletekről pedig majd később adnak tájékoztatást.
A Csakfoci értesülései szerint már megvan az új tulajdonosi kör, és rövidesen egy dél-amerikai befektetői csoport veheti át az irányítást Zalaegerszegen. A lap úgy tudja, a tulajdonosok közt van egy paraguayi építési vállalkozó, a ZTE sportigazgatója és ügyvezetője is argentin lesz, melléjük pedig egy spanyol szakember is érkezhet a klubvezetésbe. Az előző idényben Mihalecz István megbízott edzőként tartotta bent a csapatot az élvonalban, az ő szerződése viszont lejárt a szezon végén, így az ő helyére biztosan új vezetőedző érkezik majd, és a portál arról ír, hogy nagy valószínűséggel a szakmai stáb jó részét is lecserélik a nyáron.
A Csakfoci szerint az átadás-átvétel időszakában Végh Gábor lánya, Végh Alexandra még szerepet fog vállalni a menedzsmentben. A cikkben azt is megjegyzik, hogy Végh Gábor már a télen meghozta a döntést a klub eladásáról, a tulajdonoskeresésből és a tárgyalásokból pedig a tulajdonos lánya is aktívan kivette a részét. Végh Alexandra több külföldi befektetőcsoportnak is felajánlotta már a ZTE-t, a végül befutó dél-amerikaiakkal is hónapok óta zajlottak az egyeztetések.
Új tulajdonosa van a Fehérvár FC-nek is
Nemrégiben tulajdonost váltott a magyar futball egy másik patinás klubja is: a Fehérvár FC vezetését ideiglenesen a székesfehérvári önkormányzat vette át Garancsi Istvántól, most nagy erőkkel keresik a potenciális szponzorokat és befektetőket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.