Az Ikarus egy új, tisztán elektromos csuklós autóbuszt készül bemutatni, amely eddig hiányzott a kínálatukból. A debütálás a Busworld kiállításon lesz 2025. október 4-9. között – közölte a vállalat közösségi médiában.
A cég honlapja szerint jelenleg az Ikarus 180e nevet viselő csuklós busz áll fejlesztés alatt, feltehetően ezt mutatják be. A jármű 18 750 mm hosszú, 3360 mm magas, és városi/elővárosi közlekedésre tervezték, maximum 4 kétszárnyú ajtóval. Az utastér alacsony padlós, összesen 113 fő utazhat benne, melyből legalább 45+2 ülőhely van.
Az autóbusz lítium-vas-foszfát (LFP) akkumulátorral működik, kapacitása 563,8 kWh, és egy feltöltéssel körülbelül 390 kilométert képes megtenni. Siemens pantográfos töltővel is rendelhető. A vállalat legutóbb azzal került a hírekbe, hogy a BKK 160 darab, akkumulátoros önjáró képességgel is rendelkező trolibusz beszerzésére az Ikarus villanybuszainak forgalmazója adta a legkedvezőbb ajánlatot a Yutonggal közösen.
A konzorciuma szóló trolibuszokra darabonként nettó 451 500 eurós, a csuklósokra pedig 649 500 eurós ajánlatot tett, a tartalék alkatrészeket 402 ezer, a karbantartási és javítási szolgáltatásokat 65 ezer, míg a kezelőszemélyzet képzését 40 ezer euróért vállalta. A járművekre 36 hónap többletjótállást ajánlott, és a kiírásban előírt minimum 15 kilométeres önjárási hatótáv helyett a maximális, 25 kilométeres futásteljesítményt garantálta.
Azt is érdemes megemlíteni, hogy visszatér Görögországba az Ikarus márkanév két évtized után. Ősszel két darab tisztán elektromos hajtású Ikarus 80e V4 városi midibusz érkezik a mediterrán országba, miután a székesfehérvári gyártó termékeit forgalmazó Electrobus Europe görög partnercége, a Fotagon Led nyerte meg a járművek szállítására kiírt helyi tendert.
A teljesen elektromos hajtású Ikarus 80e midibusz 2023-as brüsszeli világpremierjén már megemlítették Görögországot az egyik lehetséges vásárlóként. A teljes hosszban alacsonypadlós, 18 fix és két lehajtható utasüléssel szerelt járművek összesített befogadóképessége 60 fő lesz. A minden ülőhelyhez USB-töltőaljzat kerül a mobil eszközök menet közbeni töltésére.
Különleges, húszéves Ganz-buszokat állít forgalomba a BKV: nem kellett az olaszoknak, Budapest boldogan lecsapott rájuk
Az egykori Compagnia Trasporti Pubblici di Napoli közlekedési társaság telephelyén közel egy éve kezdődött meg az elszállítási előkészítése annak a hat darab Ganz-Solaris Trollino 12D trolibusznak, amelyek további sorsa a nápolyi szolgáltató csődje után hosszú ideig bizonytalan volt. A járművek az idén tavasszal lezárult közbeszerzési eljárás eredményeként végül Budapestre kerültek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.