BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rég látott erőre kapott a forint egy régiós országban, mutatjuk miért

Több mint másfél éves csúcson a forint a régiós devizával szemben. A legújabb inflációs adat ugyanis újabb kamatvágást vetít előre, ami a zloty-forint árfolyamon is látszik.

Több mint másfél éves csúcsra érkezett a forint a lengyel zlotyval szemben pénteken, miután a lengyel infláció a helyi jegybank 2,5 százalékos inflációs célja alá süllyedt a pénteken nyilvánosságra hozott adatok szerint, ami megágyazhat az egymás utáni ötödik kamatcsökkentésnek.

Poland Economy
A lengyel jegybank kamatot vághat, ezért szárnyal a forint a zlotyval szemben / Fotó: NurPhoto via AFP

Ezért erősödik a forint a zlotyval szemben

A lengyel fogyasztói árindex novemberben 2,4 százalékos éves drágulást jelzett, míg havi alapon az emelkedés üteme 0,1 százalék volt, így a zloty tovább gyengült az euróval és a forinttal szemben is. 

A lengyel fizetőeszköz egységéért pénteken már kevesebb mint 90 forintot kellett adni, amire a tavalyi év eleje óta nem volt példa.

A tavalyi év végén – ami a forint szempontjából a mélypontnak számított – 97 fölött is járt a zloty-forint árfolyam.

A Bloomberg írása szerint az ország monetáris tanácsának több tagja, köztük Wieslaw Janczyk, jelezte, hogy az év utolsó, december 3-i kamatdöntő ülésén is lehetséges egy kamatvágás, ha folytatódik az áremelkedés mérséklődése. A jegybank már így is több kamatvágást hajtott végre, ahogy az infláció közeledett a testület 2,5 százalékos céljához.

A kamatvágás mellett számos más jelentés is szól, így a bérek emelkedése 6,6 százalékra csökkent, ami 2021 február óta a legalacsonyabb érték. Az ING Bank Slaski SA elemzői szerint pedig, bár a kiskereskedelmi forgalom a vártnál nagyobb mértékben emelkedett, az inflációs nyomás továbbra is alacsony.

A lengyel központi bank május óta 150 bázisponttal, 4,25 százalékra csökkentette az alapkamatot, miközben ezen időszak alatt az infláció 4,9 százalékról a múlt hónapban 2,8 százalékra csökkent.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.