Megvette a kínai óriás a magyarok kedvenc elektronikai boltját, új fővárosa lesz Magyarországnak, rögtön kettő is – a magyar gazdaság legolvasottabb cikkei októberben
A kínai JD.com többségi tulajdonszerzése a MediaMarktban nem veszélyezteti a vállalat függetlenségét, hanem felgyorsítja az áruházlánc már korábban kijelölt stratégiáját – mondta lapunknak októberben Szilágyi Gábor, a MediaMarkt hazai igazgatója. Az ázsiai cégcsoport a világ egyik legnagyobb e-kereskedelmi szereplője, és logisztikai, illetve IT-kapacitásokat hoz Európába, amelyekből a MediaMarkt és a vásárlók is profitálhatnak.

A JD.com Kína második legnagyobb online kereskedelmi szereplője, amely az elmúlt években kiterjesztette tevékenységét az offline térre is.
A kínai óriás inkább partner a MediaMarkt számára
Szilágyi szerint a cég tudatosan építi az úgynevezett „omnichannel” működést, vagyis az online és a fizikai jelenlét integrációját. Az európai expanziót évek óta készítették elő, és a MediaMarkt számára természetes partnernek bizonyultak: több mint ezer áruházzal, tizenegy országos jelenléttel és egy erős, beágyazott márkával rendelkeznek. Mint mondta, a JD.com célja, hogy Kínán kívül is kiépítse saját infrastruktúráját.
Ennek részeként már létrehozta operációját
- az Egyesült Királyságban,
- Németországban
- és Franciaországban,
saját logisztikai rendszert, IT-hátteret és adatközpontokat működtetve. A MediaMarktban történő többségi tulajdonszerzés ebbe az európai növekedési stratégiába illeszkedik – mondta a menedzser.
Új fővárosa lesz Magyarországnak, rögtön kettő is
Meglepő kijelentést tett a október közepén Sebestyén Géza, az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője, egyben a BCE egyetemi docense. Arról írt, hogy bizonyos értelemben új fővárosa lesz Magyarországnak, sőt rögtön kettő is.
Ezt arra alapozza, hogy a magyar gazdaság talán még sosem kapott egyszerre két ilyen erős növekedési motort.
A történet egyszerre szól iparról, a jövő technológiáiról és arról, hogyan válik két magyar város az elektromos autók új fellegvárává
– írta véleménycikkében az Infostarton.
Sebestyén Géza felhívta rá a figyelmet, hogy 2025. szeptember 26-án Debrecenben olyasmi történt, amihez foghatót utoljára talán a vasút érkezésekor látott a város. Hétévnyi várakozás, viták és jó néhány nemzetközi válság után átvágták a szalagot Európa legmodernebb elektromosautó-gyárának kapujában. A BMW debreceni üzemének megnyitója nem csupán egy ipari esemény volt, hanem
a magyar gazdaságtörténet új fejezetének kezdete.
A magyar autóipari sikertörténetek sorában azonban a debreceni beruházás csak egy a friss történetek közül. A BYD szegedi gyára, amely a kínai villanyautó-óriás első európai bázisa lesz, 2026-tól ugyancsak ontani fogja az autókat és emeli a GDP-t.
Igaz, eleinte csak részkapacitáson, évi 150 ezer autós volumennel, ám még ez is hozzáadhat 0,5–0,7 százalékpontot a magyar GDP-hez. Ha pedig teljes kihasználtsággal pörög majd az üzem, akkor ez az érték akár dupla ennyi is lehet.
Debrecen és Szeged nem viccel. A BMW és a BYD gyárai nemcsak autókat gyártanak, hanem konkrétan GDP-t termelnek. A két város úgy tolja meg a magyar gazdaságot, mint egy tuningolt villanymotor a Hungaroringen. Egy gyár nem csinál nyarat? Dehogynem! Ez nem csak autógyártás, ez gazdaságtörténet.
Új pláza nyílt Budapesten
Zugló új közösségi tere, a Zenit Corso október 16-án hivatalosan is megnyitotta kapuit. A Bosnyák tér mögött, egy több mint 6,7 hektáros fejlesztési területen megvalósult projekt nemcsak egy új pláza, hanem egy modern, élhető városi sétány is, ahol a mindennapi ügyintézés és a kikapcsolódás találkozik. A Zenit Corso célja, hogy Zugló új központjává váljon.
Az irodai és lakóterületeket is magában foglaló városfejlesztési projekt részeként megépülő pláza
- mintegy 11 ezer négyzetméter bérelhető kiskereskedelmi területet foglal magában.
- Zugló Budapest negyedik legnépesebb kerülete,
- ahol több mint 118 ezren élnek.
A Zenit Corso a kerület centrumában közösségi csomóponttá válhat, prémiumüzleteknek, éttermeknek és egyéb szolgáltatásoknak ad helyet.
Minden korábbinál több orosz földgáz érkezhet idén Magyarországra a Török Áramlaton keresztül
Új rekordot dönthet az orosz gázimport Magyarországon 2025 végéig – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter október közepén. A Facebookon közzétett bejegyzése szerint az év során eddig több mint hatmilliárd köbméter földgáz érkezett Oroszországból, ami napi 21 millió köbmétert meghaladó mennyiségnek felel meg.
A miniszter hangsúlyozta, hogy ezek a szállítások kulcsszerepet játszanak Magyarország energiabiztonságában, és a kiesésüket az ország jelenlegi infrastruktúrája nem tudná pótolni.
Mi a több forrásból származó, diverzifikált energiabeszerzésben vagyunk érdekeltek, nem pedig a jól működő, megbízható szállítási útvonalak elvágásában
– írta.
A Lego csoport nyíregyházi üzeme több ezer új munkahelyet teremtett
Nyíregyházán jött létre a világ második legnagyobb Lego-gyára.
A beruházást a magyar állam 4,3 milliárd forinttal támogatta, és 300 új munkahely jött létre.
Kiderült az is, hogy milyen álláslehetőséget kínál a Lego csoport nyíregyházi üzeme – közölte a Szon. Az üzemben már 4300-an dolgoznak, de nincs megállás: a közeljövőben további fejlesztéseket és létszámbővítést terveznek.
Az átadón elhangzott, hogy a nyíregyházi üzem már 260 ezer négyzetméter alapterületen gyártja a világszerte népszerű játékkockákat. Évek óta folyamatosan bővíti megújuló energiaforrásait, jelenleg 24 ezer napelem segíti a gyár működését, ezek száma hamarosan 35 ezerre bővül.


