BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Továbbra sem ért véget az ipar vesszőfutása – a járműipar maradt a kézifék

Az előző év azonos időszakához mérten 5,4 százalékkal, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal esett vissza az ipari termelés. Továbbra is visszahúz a járműipar.

2025 novemberében az ipari termelés volumene 5,4 százalékkal esett vissza az egy évvel korábbi szinttől. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2,0 százalékkal volt alacsonyabb a 2025. októberinél a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn közzétett gyorstájékoztatója szerint.

Németország ujjong: megtalálta az autóipar utódját, máris 36 százalékos növekedést ért el – így már nem is hiányoznak a bezárt gyárak
védelmi ipar, fegyverkezés
Tovább gyengélkedik a magyar ipar / Fotó: Shutterstock (képünk illusztráció)

Egy hónappal korábban Magyarországon 2025 októberében az ipari termelés volumene 2,7 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

Tavaly novemberben a feldolgozóipari alágak döntő többségében csökkent a termelés volumene az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A legnagyobb súlyú alágak közül a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása, illetve az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása bővült, ugyanakkor a járműgyártásban, valamint a villamos berendezés gyártásában visszaesés következett be.

Az ipari termelés volumene az év első tizenegy hónapjában 3,5 százalékkal kisebb volt, mint 2024 azonos időszakában.

A szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal csökkent.

Egész évben csökkenés jellemzi a magyar ipart

A mostani gyenge adat jól illeszkedik a 2025-ös trendbe, ugyanis a tavalyi év első tíz hónapjában, 2025. január és október között az előző év azonos időszakához képest az ipari termelés 3,3 százalékkal csökkent. Az összes értékesítés 64 százalékát adó külpiaci eladások volumene 2,3, a 36 százalékot képviselő hazai értékesítésé 4,2 százalékkal mérséklődött.

Reagált a szaktárca a siralmas adatra

A Nemzetgazdasági Minisztérium kommentárja szerint az európai gazdaság, különösen a német ipar gyenge teljesítménye továbbra is fékezi a magyarországi ipar teljesítményét. Ezért a kormány a Demján Sándor Program keretében több mint 1.400 milliárd forintnyi forrással támogatja a hazai kkv-k termelékenységének növelését, így az ipar fellendítését. Emellett elindították az 1+1 Program második ütemét, megduplázták a Demján Sándor Tőkeprogram keretében egy vállalkozásba befektethető tőke maximális összegét és megvalósítja a 150 új gyár programot.

Az NGM közölte, hogy az október 6-án bevezetett fix 3 százalékos kkv hitel keretében eddig több, mint 16 ezer igényt nyújtottak be, a szerződött összeg pedig átlépte a 400 milliárd forintot.

Hozzátették, hogy a magyarországi ipart tovább erősíti, hogy a közeljövőben olyan gigaberuházások kapcsolódnak majd be a nemzetgazdaság teljesítményébe, mint a CATL, a BYD, a SEMCORP, vagy az EcoPro.

Így látják az elemzők a novemberi ipari adatot

„A német gazdaság irányából változatlanul vegyes hírek érkeznek. Novemberben havi alapon jelentősen, 5,6 százalékkal nőttek az ipari rendelések, amelynek köszönhetően az éves bővülés is kétszámjegyű lett. Ebben ugyanakkor döntő szerepet játszanak a nagy rendelések, anélkül a bővülés mértéke az 1 százalékot sem érte el” – emelte ki kommentárjában Molnár Dániel. Az MGFÜ Gazdaságelemzési Központ vezető elemzője szerint kedvezőbb, hogy a háromhavi rendelésállomány is 2,1 százalékos növekedést mutat a nagy rendelések nélkül is, amely a kilábalás kezdetét jelentheti. Hozzátetteé, ho némiképp árnyalja a képet, hogy a konjunktúraindexek továbbra sem jeleznek érdemi javulást a német üzleti hangulatban, miközben a várt fiskális élénkítéssel kapcsolatos bizonytalanság továbbra is jelentős, kérdés, hogy effektíven a hatása mikor tud megjelenni a német gazdaságban és milyen gyorsan tud az átgyűrűzni az exporton keresztül a magyar gazdaságba.

„Az idei év egészét tekintve már bővülésre számítunk az ipari termelésben. A külső kereslet várakozásaink szerint a tavalyinál némiképp kedvezőbben alakulhat, amelynek hatását a termelőre forduló nagyberuházások, mint a BMW, a CATL és a BYD, az év során fokozatosan ki is tudják majd aknázni. A fellendülést segítené a gazdasági hangulat javulása is, amelyet a geopolitikai konfliktusok enyhülése, Európában különösen is az orosz-ukrán háború lezárása tudna leginkább támogatni” – foglalta össze 2026-os várakozásait Molnár Dániel.

Regős Gábor úgy véli, hogy az ipar várhatóan a negyedik negyedévben is érdemben visszahúzza a gazdaság teljesítményét és a mai adat alapján nem kizárt, hogy a GDP ismét elmaradjon a várakozásoktól. A Gránit Alapkezető vezető közgazdásza szerint történik mindez a jelentős állami támogatások és a gazdaságpolitikai kulcsszerep ellenére. Látszik az is, hogy vannak azért olyan iparágak, amelyek jól tudnak teljesíteni, érdemes tehát kialakítani egy diverzifikáltabb gazdasági szerkezetet, ahol a járműgyártás súlya kisebb, más iparágaké és a szolgáltatásoké – különösen a magasabb hozzáadott értékűeké pedig nagyobb.

„2026 vonatkozásában persze ismét meg tudjuk indokolni, hogy miért várunk javulást az ipari adatokban (új gyárak, jobb német helyzet, egyedi hatások megszűnése, mint például a Mercedes modellváltása) – kérdés, hogy ez ténylegesen bekövetkezik-e. Ez persze kockázatot jelent az idénre várt növekedés szempontjából is, bár az ismét gyenge 2025-ös bázis akár a vártnál nagyobb növekedést is hozhatna” – osztotta meg prognózisát Regős Gábor.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.