BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Varga Mihály irányt szabott a jegybanknak – így alakulhat idén az infláció az MNB-elnök szerint

Az árstabilitás és az árfolyam-stabilitás biztosítása a Magyar Nemzeti Bank fő célja a jegybankelnök szerint. Varga Mihály elmondta, hogy a decemberi inflációs adat a monetáris politika szempontjából is kulcsfontosságú lesz.

„A Magyar Nemzeti Bank kiemelt figyelmet fordít az árstabilitás elérésére és fenntartása, valamint a forint árfolyamának stabilizálására” – jelentette ki Varga Mihály jegybankelnök a Budapesti Étéktőzsde hétfő sajtótájékoztatóján . Az MNB első embere szerint jó esély mutatkozik arra, hogy az éves infláció 2026 elején a jegybank 3 százalékos célárára mérséklődjön.

Varga Mihály jegybankelnök
Magyar Nemzeti Bank, MNB
Varga Mihály MNB-elnök a BÉT sajtótájékoztatóján / Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

Varga Mihály a kitért arra is, hogy 2025-ben jelentősen sikerült növelni a Magyar Nemzeti Bank devizatartalékait, és összesített értékük már meghaladja az 50 milliárd eurót (átszámolva nagyjából 19 320 milliárd forint).

A jegybankelnök az alapkamat kapcsán elmondta, hogy a Magyarország decemberi fogyasztói árindexe kulcsfontosságú lesz a monetáris politika szempontjából, ezen belül kiemelt figyelemmel kísérik a szolgáltatási szektor árait is. Varga hozzátette, hogy az MNB a kamatdöntések előtt adatvezérelt módszertant alkalmaz.

A jegybanki alapkamat Magyarországon 6,5 százalék, ennek mértékét 2024 szeptembere óta nem változtatta meg a monetáris tanács. Az infláció mértéke a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 3,8 százalék volt 2025 novemberében.

Varga Mihály: a magyar bankrendszer erős

Varga kiemelte, hogy a bankok erős pozíciója olyan megállapodások megkötését tette lehetővé, amelyek alacsonyabb díjakat, tervezhetőbb beruházásokat, átláthatóbb hiteleket, jobb tájékoztatást és a visszaélések megakadályozását segítik elő. A jegybankelnök felhívta a figyelmet arra is, hogy a magyar tőzsde 2025-ben rekordszinten teljesített, a BUX index 110 ezres szint körüli alakulása az egész magyar gazdaság erősödését tükrözi.

Az MNB első embere hangsúlyozta, hogy szintén erős pillér a forint árfolyamának stabilizálása, amely a tavalyi év során trendszerűen és jelentősen erősödött. Egy évvel ezelőtt a forint-euró árfolyam a 410-es szint környékén mozgott, ma pedig a 385-ös szint körül alakul.

„Elmondható tehát, hogy aki forintban takarított meg, jól járt” – fejtette ki a jegybankelnök. Varga Mihály hozzátette, hogy korunk kockázatokkal teli világában komoly érték, ha egy ország képes belső forrásokból építkezni. Az aktívabb tőzsdei jelenlét egyszerre javítja a hazai cégek forrásellátottságát és növelheti a családi megtakarítások hozamát is.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.