A magyar város elképesztő ajándékot kap az érkező kínai gyáróriástól, napokon belül mindenki láthatja
Február 28-án újra fénybe borul Debrecen belvárosa: a lampionok, tűzzsonglőrök és oroszlántáncosok kavalkádja idén is a kínai holdújév végét ünnepli. A Tűz Ló évét köszöntő Lampionfesztivál másodszor varázsolja a város utcáira a keleti és a magyar hagyományok különleges találkozását, a CATL Debrecen támogatásával. Az OTT-Home Nemzetközi Találkozási Pont, a Debreceni Kreatív Közösség és a Konfuciusz Intézet szervezésében megvalósuló egész napos esemény nemcsak látványos közösségi ünnep, hanem a kultúrák közötti párbeszéd és együttműködés szimbóluma is – derült ki az akkumulátorgyártó vállalat szerdai közleményéből.

Idén másodjára rendezik meg a CATL Debrecen támogatásával a tavaly hagyományteremtő céllal indított Lampionfesztivált Debrecenben. A tavalyi, több mint 1200 látogatót vonzó rendezvényhez képest idén még szélesebb programkínálattal készülnek a szervezők, így a fesztivál Debrecenben és országosan is egyedülálló kulturális eseménynek ígérkezik.
A programok délelőtt az OTT-Home Nemzetközi Találkozási Ponton indulnak, ahol egy újévi tematikájú Mandarin Matiné Klub várja a gyerekeket. A játékos foglalkozások célja, hogy a legkisebbek is megismerkedhessenek a kínai kultúra hagyományaival és szimbólumaival, egy családbarát kézműves program keretében.
Késő délutántól a Batthyány utcában utcafesztivál veszi kezdetét: oroszlántánc, tűzzsonglőrök, kínai DJ-show, zenés, táncos és énekes produkciók, valamint kézműves workshop és fotófal várja az érdeklődőket. A látogatók a CATL Debrecen standjánál találkozhatnak a cég képviselőivel, valamint interaktív játékokon keresztül megismerhetik a cég tevékenységét és aktuális állásajánlatait is.
A szervezők szerint a Lampionfesztivál jó alkalmat kínál arra, hogy valódi találkozási pont jöjjön létre a közösségek között.
A CATL Debrecen közleményében hangsúlyozza, fontosnak tartja, hogy aktív szereplője legyen a város közösségi életének, és hosszú távon jó szomszédi kapcsolatokat ápoljon. Az előző két évben ennek tükrében örömmel támogatta Debrecen közkedvelt eseményeit,
- a Virágkarnevált
- és a Campus Fesztivált. Emellett olyan új, hagyományteremtő rendezvények elindítását is segítette, mint
- a Lampionfesztivál
- vagy az Őszközép Ünnep, amelyek nemcsak színesítik Debrecen kulturális életét, hanem lehetőséget teremtenek arra is, hogy a keleti és a magyar hagyományok közelebb kerüljenek egymáshoz, erősítve a közösségek közötti párbeszédet és kapcsolatot.
Erre vártak az elektromos autók: a Debrecenben gyárat építő kínai CATL bemutatta a világ legjobb akkumulátorát, elpusztíthatatlan
A CATL részletesen bemutatja legújabb, 5C-s ultragyors töltésre képes, hosszú élettartamú akkumulátortechnológiáját, amely a vállalat állítása szerint akár az elektromos jármű teljes élettartamát is meghaladhatja – vette észre az E-cars.hu.
Az új akkumulátor ideális körülmények között 3000 teljes töltési-kisütési ciklus után is megőrzi kapacitásának 80 százalékát, ami elméleti szinten mintegy 1,8 millió kilométeres futásteljesítménynek felel meg.
A CATL hangsúlyozza, hogy ez a ciklusélettartam nagyjából hatszorosa a jelenlegi iparági átlagnak, amit az IT-home beszámolója is külön kiemel.


